újévi fogadalom cimkével jelölt bejegyzések

Fogadalmak vagy célok?

Nagy átlagban elmondható, hogy az újévkor fogadkozók lelkesedése a napok múlásával szépen lassan átalakul „nemszeretem” kényszerhelyzetbe, majd néhány hét után a megunt fogadalom a kukában landol. De mi lenne, ha a hangzatos fogadalmak helyett inkább konkrét célokat tűznénk ki magunk elé? Első gondolatra megpróbáltam néhány nagyobb csoportra osztani a legsűrűbben ígért fogadalmakat. Ha jól kalkuláltam, akkor elég csak erre a három dologra összpontosítani, a többi talán már jön magától! 😉

Olvasd el a teljes cikket! »

Újévi fogadalmak TeszVesz módra

Az év első hónapja mindig a megújulást, valami újnak a kezdetét jelenti számunkra. Ha esetleg szilveszterkor kimaradt, akkor ezekben a napokban biztosan teszünk néhány olyan ígéretet, amit végül vagy sikerül betartanunk vagy nem. Összeírtam néhány olyan mondatot, ami biztosan szerepel minden januári fogadalmi listán.

Olvasd el a teljes cikket! »

Újévi kívánságlista

Az év első hónapjában hajlamosak vagyunk olyan fogadalmakkal terhelni magunkat, amikre aztán februárban már nem is emlékszünk. A be nem tartott ígéretek helyett inkább újítsunk, frissítsünk önmagunkon és környezetünkön. Remek dolog a változás, de hogyan vágjunk neki?

 

Először is el kell döntened, hogy tulajdonképpen mi az, amin változtatni szeretnél vagy mi az, amire vágysz. Csücsülj le, majd vegyél elő papírt és ceruzát, és készíts magadnak egy újévi kívánságlistát. Most persze nem arra gondolok, hogy szeretnél egy nádfedeles házat Balin… Azokra a hétköznapi és kézzelfogható tárgyakra gondolok, amik kényelmesebbé és boldogabbá tehetnének téged és családodat a mindennapokban.
Mondjuk egy kenyérsütőgép, hogy reggelente friss kenyér illatára ébredjetek. Vagy egy elegáns ruhatár, hogy nagyobb önbizalommal indulhass el munkahelyet keresni magadnak. Vagy esetleg egy meleg szőnyeg a gyerekek szobájába, hogy kényelmesen játszhassanak.

 

Most biztosan arra gondolsz, hogy nem vagyok épeszű… Kinek van erre pénze januárban?! Nyugodj meg, nekem sincs… Tisztában vagyok vele, hogy minden normális, fizetésből élő embernek megvan minden hónapra a költekezési limitje. De akkor hogyan tovább? Honnan szerezz annyi pénzt, hogy megtehesd az első lépéseket a változás felé? A válasz nagyon egyszerű, hiszen a megoldás az orrod előtt van. Egyszerűen ki kell használni az aukciós oldalak által nyújtott lehetőségeket. Túladsz azokon a dolgokon amikre már nincs szükséged és a befolyt összegből megveszed azokat a kívánságlistádon szereplő dolgokat, amiket szeretnél.
A képlet túl egyértelműnek látszik, de azért ez nem olyan egyszerű… Először is rendet kell raknod a környezetedben és a fejedben is.

 

Mi kell a rendrakáshoz?
Szükséged lesz néhány kartondobozra és erős szemeteszsákra. Valamint ragasztószalagra és egy filctollra.

 

Ruhásszekrények:
Itt érdemes elkezdened a rendrakást, ugyanis ez az a hely ahol a legtöbb eladható cuccot találod. Fogadjunk, hogy Te sem találsz meg semmit a szekrényedben! Ezért az évek során felgyülemlett tetemes mennyiségű felesleges ruha a felelős. Itt az ideje a változásnak! Mielőtt nekiesnél a pakolásnak, lelkiekben vértezd fel magad a nehéz pillanatokra! Szedj ki mindent a szekrényből és szortírozd a ruhákat három kupacba!
1. Soha nem veszed fel vagy talán egyszer volt rajtad.
2. Néha felveszed, de nem minden héten.
3. Állandóan ezeket hordod.

 

Az első kupacot tedd a dobozba! A szinte teljesen új ruhákból fogod majd összehozni azt a pénzt, amiből aztán megveheted a listán szereplő dolgokat. A másik két kupacot válogasd át alaposan, és szabadulj meg a kinyúlt, foltos és agyonhordott daraboktól (talán ez a legnehezebb feladat, mert általában ezek nőnek a legjobban a szívünkhöz).
A szekrényajtót végre be lehet csukni és az első olyan dobozod is elkészült, amiből pénzt csinálhatsz!

 

Ha bátor vagy, bekukkanthatsz a párod szekrényébe is, bár elképzelhető hogy közelharc lesz a vége… A gyerekeknél is összeszedheted azokat a ruhákat és játékokat, amiket már kinőttek és nem használnak. A játékok között is selejtezd le a törött vagy sérült darabokat. Figyeld meg, hogy mennyivel könnyebb lesz majd esténként rendet rakni a gyerekszobában!
Hoppá, már legalább két eladandó dobozod van tele jobbnál jobb cuccokkal!

 

Menj végig a lakáson és szanálj lelkiismeret furdalás nélkül. Lásd be végre, hogy nincs szükséged három darab kenyérpirítóra, és fritőzből is bőven elég egy darab…
Hidd el egészen más hangulata lesz az otthonodnak és neked is, miután megszabadultál azoktól a tárgyaktól, amiket már ezer éve nem használsz vagy soha nem is használtál.

 

Természetesen az összegyűjtött tárgyakat és ruhákat még el kell adnod ahhoz, hogy vásárolhass! Nem kis feladat, de ebben is a segítségedre leszek majd egy következő bejegyzésben.

 

Addig is kezd el vadászni a kívánságlistán szereplő dolgokat! Mielőtt azonban nekilátnál a feladatnak gondold át, hogy a TeszVesz nemcsak arra használható, hogy megszabadulj a megunt dolgaidtól, hanem arra is hogy egyedi és különleges dolgokat vásárolj jó áron!