Ajánló kategória bejegyzései

Újévi kívánságlista

Az év első hónapjában hajlamosak vagyunk olyan fogadalmakkal terhelni magunkat, amikre aztán februárban már nem is emlékszünk. A be nem tartott ígéretek helyett inkább újítsunk, frissítsünk önmagunkon és környezetünkön. Remek dolog a változás, de hogyan vágjunk neki?

 

Először is el kell döntened, hogy tulajdonképpen mi az, amin változtatni szeretnél vagy mi az, amire vágysz. Csücsülj le, majd vegyél elő papírt és ceruzát, és készíts magadnak egy újévi kívánságlistát. Most persze nem arra gondolok, hogy szeretnél egy nádfedeles házat Balin… Azokra a hétköznapi és kézzelfogható tárgyakra gondolok, amik kényelmesebbé és boldogabbá tehetnének téged és családodat a mindennapokban.
Mondjuk egy kenyérsütőgép, hogy reggelente friss kenyér illatára ébredjetek. Vagy egy elegáns ruhatár, hogy nagyobb önbizalommal indulhass el munkahelyet keresni magadnak. Vagy esetleg egy meleg szőnyeg a gyerekek szobájába, hogy kényelmesen játszhassanak.

 

Most biztosan arra gondolsz, hogy nem vagyok épeszű… Kinek van erre pénze januárban?! Nyugodj meg, nekem sincs… Tisztában vagyok vele, hogy minden normális, fizetésből élő embernek megvan minden hónapra a költekezési limitje. De akkor hogyan tovább? Honnan szerezz annyi pénzt, hogy megtehesd az első lépéseket a változás felé? A válasz nagyon egyszerű, hiszen a megoldás az orrod előtt van. Egyszerűen ki kell használni az aukciós oldalak által nyújtott lehetőségeket. Túladsz azokon a dolgokon amikre már nincs szükséged és a befolyt összegből megveszed azokat a kívánságlistádon szereplő dolgokat, amiket szeretnél.
A képlet túl egyértelműnek látszik, de azért ez nem olyan egyszerű… Először is rendet kell raknod a környezetedben és a fejedben is.

 

Mi kell a rendrakáshoz?
Szükséged lesz néhány kartondobozra és erős szemeteszsákra. Valamint ragasztószalagra és egy filctollra.

 

Ruhásszekrények:
Itt érdemes elkezdened a rendrakást, ugyanis ez az a hely ahol a legtöbb eladható cuccot találod. Fogadjunk, hogy Te sem találsz meg semmit a szekrényedben! Ezért az évek során felgyülemlett tetemes mennyiségű felesleges ruha a felelős. Itt az ideje a változásnak! Mielőtt nekiesnél a pakolásnak, lelkiekben vértezd fel magad a nehéz pillanatokra! Szedj ki mindent a szekrényből és szortírozd a ruhákat három kupacba!
1. Soha nem veszed fel vagy talán egyszer volt rajtad.
2. Néha felveszed, de nem minden héten.
3. Állandóan ezeket hordod.

 

Az első kupacot tedd a dobozba! A szinte teljesen új ruhákból fogod majd összehozni azt a pénzt, amiből aztán megveheted a listán szereplő dolgokat. A másik két kupacot válogasd át alaposan, és szabadulj meg a kinyúlt, foltos és agyonhordott daraboktól (talán ez a legnehezebb feladat, mert általában ezek nőnek a legjobban a szívünkhöz).
A szekrényajtót végre be lehet csukni és az első olyan dobozod is elkészült, amiből pénzt csinálhatsz!

 

Ha bátor vagy, bekukkanthatsz a párod szekrényébe is, bár elképzelhető hogy közelharc lesz a vége… A gyerekeknél is összeszedheted azokat a ruhákat és játékokat, amiket már kinőttek és nem használnak. A játékok között is selejtezd le a törött vagy sérült darabokat. Figyeld meg, hogy mennyivel könnyebb lesz majd esténként rendet rakni a gyerekszobában!
Hoppá, már legalább két eladandó dobozod van tele jobbnál jobb cuccokkal!

 

Menj végig a lakáson és szanálj lelkiismeret furdalás nélkül. Lásd be végre, hogy nincs szükséged három darab kenyérpirítóra, és fritőzből is bőven elég egy darab…
Hidd el egészen más hangulata lesz az otthonodnak és neked is, miután megszabadultál azoktól a tárgyaktól, amiket már ezer éve nem használsz vagy soha nem is használtál.

 

Természetesen az összegyűjtött tárgyakat és ruhákat még el kell adnod ahhoz, hogy vásárolhass! Nem kis feladat, de ebben is a segítségedre leszek majd egy következő bejegyzésben.

 

Addig is kezd el vadászni a kívánságlistán szereplő dolgokat! Mielőtt azonban nekilátnál a feladatnak gondold át, hogy a TeszVesz nemcsak arra használható, hogy megszabadulj a megunt dolgaidtól, hanem arra is hogy egyedi és különleges dolgokat vásárolj jó áron!

 

Egy aranyvasárnapi párbeszéd tanulságos esete

illusztráció

 

Tegnap este egy barátnőmtől tartottam hazafelé a metrón. Aranyvasárnap lévén, szardíniásdobozként működött a metrókocsi, tele emberekkel és csomagokkal. A tömeg véletlenül mellém sodort két velem egykorú, harmincas anyukát. Mindkét nőnek szatyrok tömkelege lógott a kezén és a vállán. Nagy valószínűséggel testvérek lehettek, mert nagyon hasonlítottak egymásra. Kissé elgyötörten, de rém hevesen mesélték egymásnak az idei karácsonyi ajándékvásárlás viszontagságait. Az élménybeszámolójukat hallgatva, úgy gondoltam, hogy mindenképpen megosztom veletek ezt, a számomra is tanulsággal záródó rövid párbeszédet.

 

– Jaj, úgy örülök, hogy végre sikerült minden ajándékot megvennem!
– De jó neked, nekem egyik tervem sem jött be! Egyik játékból sem maradt már az xyz áruházban… Pedig olyan jó lett volna!
– Ne szomorkodj, mindig ez van! TV reklám, behülyítik a kicsiket, aztán mégsem rendelnek belőle eleget a boltok… Még szerencse, hogy én csak a xy boltban vásárolok minden évben! Lehet, hogy sokkal drágábban kaptam meg mindent, de legalább sikerült megvennem azt, amit szerettem volna. Igaz, így már nem lesz elég pénzem arra, hogy nagy fenyőfát vegyek, de most már mindegy…
– Látod, akkor mégsem jártál olyan jól! Remélem a lányok majd ezeknek az ajándékoknak is fognak örülni… Már nincs időm elmenni máshova vásárolni, és a nagyi is csak most ért rá, vigyázni rájuk! Egyszerűen már nem tudom, hogy mikor kellene elkezdenem a készülődést, hogy mindent idejében meglegyen.

 

A beszélgetést hallgatva olyan elégedettség töltött el, mint még soha. Nem vagyok egy mintaháziasszony, de már az összes ajándék napok óta becsomagolva pihen a gardrób legfelső polcán. Már több héttel ezelőtt megvettem a TeszVeszen a játékokat és a könyveket. Sőt azt a filmet is sikerült beszereznem, amire a párom már ezer éve vadászott. Nem mondom, hogy egyszerű feladat volt kikeresni a sok ezer aukció közül a megfelelőeket, de sikerült. Több napot töltöttem az oldalon nézelődéssel és a válogatással, de még így is jobban jártam, mintha a mínuszokban és a tömegben kergettem volna a köddé váló eladókat, és a már elfogyott termékeket…

 

Sokan azt gondolják, hogy sokkal drágább az online vásárlás, mert postaköltséget kell fizetni a termékek után. Ez egy kissé becsapós, mert ha összeszámolod a benzinköltséget, a parkolójegyet vagy akár a buszjegyeket, máris egyensúlyba kerül a mérleg. Ráadásul a személyes tapasztalatom szerint biztosan fogok olyat is vásárolni az üzletben, ami nem volt betervezve!

Még emlékszem a tavalyi bevásárlós hétvégére… Brr!
Idén néhány csésze kávéval, és enyhén zsibbadó hátsóval sikerült megúsznom a karácsonyi bevásárlást!

 

Nektek milyen típusú ajándékokat sikerült beszereznetek szeretteiteknek idén karácsonyra? Esetleg valamilyen CD-t, DVD-t, vagy inkább könyvet? Vagy valami egészen mást? 😉

 

Már csak kettőt kell aludni!!

 

TeszVesz-barátságok

Ma már mindenki tisztában van vele, hogy a TeszVesz kifejezetten a gyengébbik nem uralta terep az aukciós portálok között. Nagyon sok nő találja meg itt azt a kis pluszt amire vágyik, vagy amire éppen szüksége van. Valaki a kosztpénz kiegészítése miatt, valaki a kapcsolatok építéséért, és néhányan az egyedi dolgok megszerzése érdekében érkeznek az oldalra.

Biztosan furcsán hangzik, de néha megtörténhet, hogy egy sikeres eladás után a pénz mellé még egy barátot is kapunk ajándékba.

Velem már többször előfordult, hogy az első levélváltás után olyan jól megértettük egymást, hogy utána több hétig irkáltuk egymásnak az újabb és újabb üzeneteket. A baj csak az, hogy egy idő után ezek a levelek elmaradoztak, majd végleg eltűntek a semmibe.

A levelezésnél sokkal kézzelfoghatóbb kapcsolat az eladás utáni személyes átvétel. Biztosan jártatok már úgy, hogy a kétperces áruátadás többórás dumapartivá alakult át. Az ilyen spontán beszélgetés általában csak egy alkalommal és megismételhetetlenül jön létre. Ha valakivel többször találkozunk és remekül érezzük magunkat, azt nyugodtan nevezhetjük barátságnak! Nagyon remélem, hogy már sok ilyen történt a TeszVeszen keresztül!

Ha TeszVesz-barátság, akkor semmiképpen sem szabad kihagyni a fórumot, ahol nagyon könnyen barátra lelhetünk. Egy gombnyomással több száz hasonló érdeklődésű és célú emberrel tudunk egyszerre kapcsolatba lépni. A topikokban lehet tanácsot kérni, élményeket megosztani, vagy csak egyszerűen viccelődni egymással. A fórumbeli hozzászólások alatt előbb-utóbb barátságok szövődnek. Ezek a kapcsolatok lehetséges, hogy a valós életben nem tudnának működni (mert például a felek több száz kilométerre élnek egymástól, illetve lehet, hogy korosztályos vagy anyagi különbségek állnak közöttük), de mégis boldogan ugrunk, ha hozzászólást jelez a levelezőnk.

Lassan ötödik éve, hogy létezik az oldal, és nagyon kíváncsiak lennénk arra, hogy ez idő alatt sikerült-e “beszerezni” néhány barátot itt a TeszVeszen? Ha történt már veled is hasonló eset, nagyon örülnénk, ha hozzászólásodban megosztanád velünk!

TeszVesz Vicces Cuccok

Egyik nap, miközben böngésztem az oldalon, nagyon sok “különleges” termék került elém, amiket valamilyen furcsa kényszertől vezérelve betettem figyelőbe. Tulajdonképpen csak arra voltam kíváncsi, hogy lesz-e valaha olyan vásárló, aki megveszi ezeket a bolondos darabokat.

Mint láthatod, vannak kifejezetten nőcis, dögös darabok a megfigyelt aukciók között. Egyik nagy kedvencem a szürke szőrmés body, ami nem elég, hogy plüssből készült, de még a nyaka körüli prém is lepatentolható… Aztán megcsodálhatjuk ezt az extra leopárdmintás pomponos ponchót, amire ha hiszed, ha nem, már rengetegen licitáltak. Szintén ugyanez a minta látható ezen a rózsaszín cicanadrágon, amiből természetesen létezik aranyszínű is, bár sajnos még nem jött velem szembe hasonló az utcán. Ha ezek esetleg nem tetszenének (na de miért?!), kapható pink szívecskés harisnya is, és az ikertesója, ami fehér pöttyösre sikeredett. Ehhez természetesen vehetünk mintával megegyező pöttyös fűzőt is, de kizárólag csak, azért hogy passzoljanak egymáshoz. Mindenképpen különlegesnek nevezném a kép felső részén lévő fekete kalapot, amit a gazdája teljesen jogosan jelmeznek titulált.
Lépjünk tovább az édes nyuszis babacipőhöz, ami azért érdemelte ki a figyelmemet, mert világít. Számomra nagy talány, hogy miért kellene egy bébi cipőnek világítania? A másik kedvencem a vicces focis póló jobb felül, ami sajnálatos módon csak gyerekméretben kapható.
És persze itt vannak a parti kellékek is, mint ez a “pókerbaba” női jelmez, illetve az őrült parókák, amely pompázhat neonzöld színben, vagy akár kikandikálhat a tetején két ördögszarv, kinek melyik szimpatikusabb. Hogy megvédjük frizuránkat a víztől, használhatunk a zuhany alatt hercegnős zuhanysapkát. Fiúknak Thomas-os mintával is kapható. Az aprótermetű kutyákat se felejtsük ki a sorból, már nekik is létezik fodros narancsszínű miniruci, nonfiguratív mintával. Amin teljes mértékben ledöbbentem és bevallom még életemben nem hallottam róla, az a szempillaformázó mini sütővas.. Kéretik jelentkezni annak, aki már ismeri, mert szeretném, ha megosztaná velünk a tényleges használatát.
Végül, de nem utolsó sorban nézzük a pikánsabb aukciókat. Lehet licitálni egy mókás óvszeres nyakkendőre, ami kifejezetten legénybúcsúra való, illetve lánybúcsúra vásárolhatunk (hmm…)világító fallisztikus szívószálat…
Mégis, ami viszi a pálmát, az a (címből idézem) gyorstüzelő csipke tangás body. Szerintem ehhez nehéz lenne bármit is hozzáfűzni…

Remélem sikerült mosolyt csalni az arcodra. Az aukció-tulajdonosoktól szeretnék itt és most elnézést kérni, hogy írtam a termékükről ebben a bejegyzésben. Bár azt azért sose felejtsük el, hogy a negatív reklám, is reklám! : )

13+1 illemszabály

Régóta visszatérő kérdés a fórumon, hogy mit illik és mit nem illik a TeszVesz berkein belül? Íme egy rövid összefoglaló eladóknak és vevőknek egyaránt. Természetesen akinek nem inge, ne vegye magára!

    Eladók

  • Aukcióindítás előtt mindig ellenőrizzük le, hogy működőképes-e a termékünk!
  • Fotózás előtt tisztítsuk meg a termékünket! Poros és gyűrött ruha vagy esetleg kutyapiszkos cipő nem igazán vet ránk jó fényt…
  • Mérjük le az árut töviről hegyire, és ezt tüntessük is fel a termékleírásban!
  • Szerezzünk be egy mérleget, így sokkal egyszerűbb lesz postaköltséget számolni!
  • Ne számoljunk fel semmilyen külön díjat (például a csomagolásra), mert tilos!
  • Ne várjuk el a vevőtől, hogy a Saját oldalunkat is elolvassa!
  • Nem szép dolog fenyegetőzni a Saját oldalon, de még az aukción belül sem!
  • Mindig legyünk őszinték az áru küllemével és a minőségével kapcsolatban!
  • Ha érdeklődnek egy futó aukciónknál, köszönjük meg szépen és válaszoljunk kedvesen!
  • Ha valaki alkudni próbál, ne sértődjünk meg azonnal, inkább mérlegeljünk!
  • Ha eladtunk egy terméket, ne várjunk a vevő levelére napokat! Írjunk neki mi először egy köszönőlevelet!
  • Pontosan fizető, jól kommunikáló vevőt sose felejtsünk el pozitívan értékelni!
  • Nem fizető és köddé váló vevőnek negatív értékelés jár! Ne hagyjuk el az értékelést csak azért, mert félünk a bosszúnegatívtól!
    Vásárlók

  • Termékfotó és méretezés nélküli aukción ne licitáljunk!
  • A saccolt postaköltségekkel bíró aukciókat messziről kerüljük el!
  • Mindig ellenőrizzük le az eladónk vevőktől kapott értékeléseit!
  • Ha valami nem teljesen világos, mindig kérdezzünk az eladótól!
  • A licitálást vegyük komolyan, senki nem szeret licitet törölni!
  • Ha nem tudunk azonnal fizetni, előtte egyeztessünk az eladóval!
  • Átutalásnál mindig írjuk be teszveszes nevünket a közlemény rovatba!
  • Rózsaszín csekket ne adjunk fel bankszámlára, csak az eladó által megadott címre!
  • Ne várjuk el az eladótól, hogy az utalás megérkezése előtt postázza a megnyert árut!
  • Ha személyesen vesszük át a terméket, legyünk mindig pontosak!
  • Mindig annyi pénzzel készüljünk, amennyiért megnyertük a terméket! Ne várjuk el az eladótól, hogy mellényzsebből visszaadjon a húszezresünkből!
  • Minden esetben adjunk értékelést, amiben nemcsak az eladót, hanem a vásárolt terméket is minősítjük!
  • Ha meg vagyunk elégedve mindennel, legyünk az eladó törzsvásárlói és ajánljuk tovább az ismerőseinknek!
    +1 szabály Eladóknak és vevőknek egyaránt:

  • Tiszteljük egymást ugyanúgy, ahogyan saját magunkat!

Legkedvesebb történetem

Napról napra egyre barátságtalanabb az időjárás, ezért szívesebben maradunk otthon, a szeretteinkkel. Ilyenkor egy forró kávé mellett szívesen mesélünk vidám történeteket, hogy jókedvre derítsük egymást. Arra gondoltunk, most mi is hasonlóképpen teszünk, és lehetőséget adunk mindenkinek, hogy elmesélhessen egy számára kedves történetet. Mindegy, hogy vevőként vagy eladóként történt meg velünk az eset, a lényeg hogy mosolyt fakasszon az arcunkra.

Bízom benne, hogy sok szép történettel fogjátok megajándékozni az olvasókat.

Ha megengeditek elsőként, elmesélném az én egyik legkedvesebb történetemet, ami itt történt velem a TeszVeszen.