postakész cimkével jelölt bejegyzések

Postaszótár kezdőknek

Bizton állíthatom, hogy sosem felejtjük el az első teszveszes postai feladásunkat. Én remegő kézzel töltöttem ki az első ajánlott utalványomat és persze halovány fogalmam sem volt arról, hogy vajon jól csinálom -e, amit csinálok…
Régebben, amikor még nem kellett előre feltüntetni a postaköltséget, lehetett utólag számolgatni mindenféle csomagolási és egyéb fura díjat, ami nem volt túl előnyös a vásárlók számára. Ma már senkit sem érhet meglepetés, hiszen az új szabályok szerint az eladó csak azt a postaköltséget kérheti el a vevőtől, amit feltüntetett a termékleírásban. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kezdőként is tisztában legyünk az alap postai fogalmakkal.

Ha még nem vagy túl gyakorlott postázó, akkor segítségedre lehet az alábbi postaszótár.

Ajánlott levél:
Minden ilyen módon feladott levél nyomon követhető, mert küldeményazonosító ragszámmal rendelkezik. A feladó a postán visszakapott feladóvevénnyel bizonyítani tudja, hogy feladta az árut.
A levél legnagyobb mérete (szélességet, hosszúságot és vastagságot összeadva) 90cm lehet, és a leghosszabb oldala is maximum 60cm! 2kg-ig adhatjuk fel ajánlott levélként a terméket. Ha ennél nehezebb vagy centikben nagyobb a postázandó cucc, akkor csak csomagként lehet feladni.

Sima levél:
Pontosan a fentebb említett okok miatt NEM AJÁNLOTT! Sem az eladó, sem a vevő nincs biztosítva, hogy megérkezik a feladott levél a kifizetett áruval!

Elsőbbségi feladás:
Következő munkanapon kézbesítik a feladott levelet (több, mint 90%-os arányban).

Küldeményazonosító, ragszám:
A könyvelt leveleknél (pl. ajánlott levél) a zöld szelvényre rányomtatott szám. A ragszám alapján nyomon követhető a levél útja. Ha valamelyik vásárlónk reklamál, szaladjunk be vele a postára, vagy írjunk egy e-mailt a Posta ügyfélszolgálatára, ahol ennek alapján utána tudnak nézni a küldeményünknek.

Postakész boríték:
Olyan boríték, ami nincs súlyhatárhoz kötve. Tehát a levél súlyától függetlenül, mindig a szabott árat fizeted. Sima boríték nagyságú és még A5-ös méretű kapható belőle. Sajnos nagyobb méret nem létezik! Viszont létezik ajánlott postakész boríték, ami pont annyival kerül többe a simánál, mintha kérnél mellé egy ajánlott szelvényt.

Tudakozvány:
Lekönyvelt küldemények eltűnése esetén, a feladástól számított 15 naptári nap elteltével lehet benyújtani a postán. Az elveszett levél feladási díjának max. 15-szörösét kaphatjuk kártérítésként vissza!

Standard csomag:
Csomagfeladási utalványt kell hozzá kitölteni (ajánlott zöld utalvány nem kell hozzá)! Minden olyan terméket csomagként adhatunk fel, ami belefér egy kartondobozba, és a súlya nem haladja meg a 20kg-ot. Általában már másnap ott van a címzettnél. Maximális méretek: három kiterjedés összesen 200cm lehet, és a leghosszabb oldala max. 75cm.

Nem standard csomag:
Minden olyan küldemény, amit már nem tudunk dobozolni, de 20kg alatti! (babakocsi, kerékpár, bútor, növény stb.) Ezeket lehet nejlonba csavarni, vagy akár szemeteszsákba csomagolni.

Értékbiztosítás:
Ha nagyobb értékű a termék amit postáznunk kell, kérhetünk értéknyilvánítást a levélre. Így ha útközben valami baj éri az árut, akkor a ráírt összeg alapján (nem a feladási összeg után) kapjuk a kártérítést.

Postakártya:
Meggyorsítja a számlakérést a postán! Tartalmazza a cég adatait (nevet, címet), így nem kell minden alkalommal bediktálni. Igényléshez szükség lesz az adóazonosítóra vagy a cég adószámára.

Rózsaszín csekk:
Ha nincsen bankszámlánk, akár így is kifizethetjük a megnyert áru(ka)t. Adjuk össze a vásárolt termék(ek) értékét és a postázás árát, majd az összeget írjuk rá a csekkre! Ennyi pénzt fognak kikézbesíteni az eladó címére. Fontos, hogy rózsaszín csekket kizárólag lakcímre küldjünk, mert bankszámlára utalásnál a bank levonja az eladótól a telepítési díjat, ami akár több száz forint is lehet esetenként.

Utánvét:
Semmiképpen ne erőlködjünk az utánvétes megoldással, mert teljesen felesleges. Ugyanis az utánvétes csomagot is csak kifizetés után lehet felbontani! Ezáltal semmi biztosítékunk nincs arra, hogy tényleg az van a dobozban, amire licitáltunk. Anyagilag egyik félnek sem éri meg az utánvét. Az eladó duplán bukja az összeget, ha a vevő nem veszi át a csomagot. És a vevő is eleve sokkal többet fizet az utánvétre, mint egy normál ajánlott levél után. Arról nem is beszélve, hogy ha csak megemlítjük ezt a fajta lehetőséget az eladónak, az nagy valószínűséggel sikítva menekül el…

Ha jó kereskedővé szeretnénk válni, mindig a vevőnek legjobb és legolcsóbb postázási módot válasszuk!

És még egy kis segítség:
Postai díjkalkulátor levélre
Postai díjkalkulátor csomagra
Postai díjszabás (pdf)
Kiszámolt postai díjak