másodreg cimkével jelölt bejegyzések

TeszVesz kisokos

Az alábbiakban megpróbáltam összeszedni néhány fontosabb teszveszes fogalmat és rövid magyarázatukat. A lista természetesen nincs még készen, mert szeretném, ha Ti is beszállnátok a szótár szerkesztésébe! Ha tehát van olyan ötleted, amivel kiegészíthetem a sort, írd meg hozzászólásban a teszveszes kifejezést és rövid, de érthető magyarázatát. Ha jól fogalmaztál, akkor bekerül a felsorolásba, a neveddel együtt. Segítsünk együtt az új felhasználóknak!

 

automatikus licit – Licitálásnál előre beállíthatod azt a maximális összeget, amit még megadnál az áruért. Így nem kell ott lenned az aukció végéig, hiszen ez az összeg mindig automatikusan felülírja a többi felhasználóktól érkező liciteket, persze csak a beállított összeg határáig. További információ a Segítségben található.

 

aktiválás – Újonnan regisztrált felhasználók ellenőrzése. Aktiválás nélkül nem lehetséges az eladás, valamint a vásárlás is korlátozott az oldalon. Kizárólag banki átutalással lehetséges. Részleteket a Segítségben, illetve itt találsz.

 

hagyományos aukció – Az eladó által megadott kikiáltási árról indul az aukció, melynek a végén az a felhasználó nyeri a terméket, aki a legnagyobb összeget licitálta. Az eladó a kikiáltási ár mellett megadhat fix árat is, ami az első érvényes (minimálárat meghaladó) licit érkezésekor eltűnik.

 

fix áras aukció – Az eladó fix árat kér a termékéért. Amíg az aukció tart, a termék ennek megadásával bármelyik pillanatban elvihető, megvásárolható. Fix ár beállítása hagyományos aukción is lehetséges.

 

többszörös aukció – Egy aukción belül több, ugyanolyan termék kapható. Az ilyen aukciók kizárólag fix áras (Megveszem most) aukciók lehetnek.

 

1 Forintos aukció – Az eladó 1 Forintról, minimálár megadása nélkül indítja az aukciót. A TeszVeszen külön kategóriában is megtalálhatod az ilyen jellegű, vásárlók által nagyon kedvelt ajánlatokat.

 

privát aukció – Az eladó előre meghatározhatja, hogy ki licitálhat az aukcióján. Ebben az esetben meghívót kell kérnünk az eladótól.

 

minimálár – Aukcióindításnál az eladó meghatároz egy olyan összeget, ami alatt nem köteles odaadni az árut. Az aukció tehát csak akkor sikeres, ha a legmagasabb licit nagyobb, mint az eladó által meghatározott minimálár. A minimálár alapvetően nem látható. Fizetős opció, díja 120 Ft/aukció, amelyet az aukció sikeressége esetén visszakapsz!

 

NMÁ – Nincs minimálár! 😀

 

feketelista – Az eladó feketelistára teheti a neki valamilyen okból nem tetsző felhasználókat. A feketelistán szereplők nem tudnak licitálni az eladónál, de írhatnak az eladó termékéhez.

 

véglegesítés – Vásárlás után a vevő által kitöltött űrlap, amiben kiválasztotta a szállítási és fizetési adatokat. Figyelem! Az eladó nem kötelezhető az aukcióban megadott opciókon kívül másik szállítási mód biztosítására!

 

fizetési emlékeztető – Ha a vevőd nem jelentkezik, akkor egy hét eltelte után küldhetsz neki ilyen figyelmeztető e-mailt. Fontos, hogy a fizetési emlékeztető csak az aukció végétől számított hónap 9. napjáig küldhető!

 

jutalékvisszatérítés – Ha a partner visszalép a vásárlástól, akkor visszaigényelheted az eladott termék jutalékának összegét. Ennek előfeltétele, hogy partneredet negatívan kell értékelned. Jutalékvisszatérítést az aukció végét követő hónap 1. napján 7:00-tól a hónap 14. napján 20:00-ig kérheted.

 

másodreg – Szabálytalan! Egy felhasználó a már meglévő fiókja mellett használ egy másikat, vagy újat hoz létre.

 

árfelhajtás – Szabálytalan! Egy felhasználó aukcióján egy vagy több vele egyértelműen kapcsolatba hozható fiókkal licitálnak.

 

aukció idő előtti lezárása – Megkezdett aukciót csak akkor lehet idő előtt befejezni, ha arra még nem érkezett licit vagy egyetlen felhasználó licitált rá, a vevő és az eladó pedig kölcsönösen megegyeznek az aukció idő előtti befejezésében. Fontos, hogy az aukciónak minden esetben a tényleges vételáron kell zárulnia.

 

kapcsolatfelvétel – Problémajelzés a Teszvesz csapata felé. Űrlapunkat itt érheted el!

 

felfüggesztés – A felhasználók TeszVesz általi korlátozása az oldalon. A szankció oka és hosszúsága nem publikus.

 

vízjel – Termékfeltöltésnél a képeidnél alkalmazhatod. A felhasználóneved automatikusan megjelenik minden eladásnál feltöltött termékfotón.

 

szállítási költség sablon – Előre megírt postai díjak. Termékfeltöltésnél adhatjuk hozzá az aukcióhoz. Hasznosságáról itt, készítéséről itt olvashatsz!

 

sablon – Előre megszerkesztett terméksablon, szöveggel, képekkel és háttérrel. Termékfeltöltésnél adhatjuk hozzá az induló aukcióhoz.

 

FF – Felhasználási Feltételek, azaz a TeszVesz szabályzata, amit itt olvashatsz el!