Újdonság – Státusz ikonok |
Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy ismét egy hasznos funkció került fel a saját oldalra! Mostantól az „Eladott” menüpontban minden termék mellett találsz két ikont. Az egyik a fizetést, a másik pedig a szállítást jelöli. A „További lehetőségek”–re kattintva a legördülő menüben találod „A terméket kifizették” és „A terméket elküldtem” linkeket. Ha ezeket aktiválod (kattints rá), akkor az ikon színesre vált. Az új státusz ikonok használatával megkönnyítheted és felgyorsíthatod az adásvétel folyamatát.
Átlátható „Eladott” terméklista
Az eladott termékeket módosítás szerint („fizetett” vagy „elküldött”) sorrendbe rendezheted, így első ránézésre láthatod, hogy éppen hol tart az adásvétel folyamata. Természetesen a státusz visszavonható egy újabb kattintással!
Kevesebb levél, mégis naprakész információ a vásárlónak
Amikor státuszt változtatsz az eladott aukciónál, akkor ez a vásárlód saját oldalán lévő „Vásárolt” fül alatt ugyancsak megjelenik. Tehát levél, SMS és telefon nélkül is jelezhetsz partnerednek, hogy megkaptad az utalást vagy már postáztad a termékét.
Fontos tudnivaló, hogy az ikonok használata NEM kötelező! Tehát vásárlóként érdemes megkérni az eladónkat, hogy a sok levelezés helyett, inkább a státusz ikonokat használja visszajelzésként.
Ne feledd, hogy nyakunkon a karácsonyi hajrá és az eladóknak kedvező időszak! Könnyítsd meg az adásvételt, használd bátran a státusz ikonokat!
Szerintem nagyon szuper ez a funkció. Sok időt lehet vele megspórolni, és azért sem kell aggódni, hogy megérkezett-e az e-mail a vevőnek. Már csak rá kell szoknia mindkét félnek a funkció használatára. Egyre jobban tetszik a Tesz-Vesz :-)!!! Csak így tovább a fejlesztéssel :-)!
Nagyon jó az ötlet, de jobb lenne, ha az ÉRTÉKELÉSEK-nél lennének ezek az ikonok. Én ott figyelem az adásvételek állapotát.
Nagyon jó és köszönöm!
Tök szupi már használtam is, de szerintem lehetne egy olyan ikon is, hogy “még nem fizetett és fizetési felszólítás küldése a vevőnek”. Így legalább az is lehetne látni, hogy próbáltuk a vevővel felvenni a kapcsolatot. Vagy is régen ilyen lehetőség volt, csak most nem találom?
Javasolnám, hogy a vásárolt terméknél lehessen bejelölni, ha a kifizettem a terméket, és ez automatikusan megjelenne az eladónál.
E tekintetben az e-bay felhasználói felülete nagyon praktikus: a vásárolt/eladott termékek mellett láthatók az ikonok (fizetés, csomagfeladás, adott ill. kapott értékelés), amíg nincsenek bejelölve, halványan, a jelölés után pedig ha az egérrel ráállsz, azt is lehet látni, hogy mikor történt az esemény, ill.hogy milyen értékelést (pl. pozitív) kaptál.
Egyébként a PayPal már magyarul is elérhető, nem tervezi a TeszVesz a velük való szerződéskötést? Rengeteg előnye van vevő és eladó számára egyaránt.