PEP sorozat: A nagyágyúk

A mostani részben szeretnék Nektek két újabb Profi Eladót bemutatni. Túl sok mindent nem tudok hozzáfűzni a két hölgyhöz, ugyanis kizárt dolognak tartom, hogy ne hallottatok volna még mucliról vagy nesztáról! Már mindketten túlestek a tízezredik eladásukon és a négyezredik értékelésükön (még leírni is brutális…). Szóval vérbeli profik, legyen szó női ruházatról vagy játékról. Nem is szaporítom tovább a sorokat, jöjjenek a nagyágyúk válaszai!

 

1. Mit jutott először az eszedbe, amikor megkaptad a PEP meghívót?

 

mucli

Először is örültem, és megtisztelőnek éreztem. Már vártam is, (nem az elsők között kerültem sorra a meghívottak közül), és reménykedtem benne, hogy megfelelek majd a kritériumoknak.

 

neszta

“Mert megérdemlem”… Komolyan. Olyan sok munkám, energiám van benne. Ez “járt” nekem! Igazság szerint először nem kaptam meg, bár a 3 általános feltételnek megfeleltem. Rettentő rosszul esett, megállás nélkül “nyalogattam a sebeimet”, és szívtam az adminok vérét. Levelekkel bombáztam őket, és csak azt hajtogattam, hogy: Márpedig én akkor is profi vagyok, ha meg fogom kapni, ha nem. Ők leírták, mi az amin kell változtatnom kell. Én változtattam, és ők küldték a meghívót.

 

2. Tapasztaltál valamiféle pozitív, illetve negatív változást azóta, hogy Profi Eladó lettél?

 

mucli

Konkrétan a profi eladói státusz miatt nem érzem, hogy változott volna bármit is a vevők hozzám való viszonyulása. De saját magamat motiváltabbnak érzem. Kötelességemnek tartom az elért szintet tartani, sőt javítani.
Van egy viszonyítási alap, amihez minden nap mérhetem magam.
Talán annyi változott, hogy gyakrabban keresnek meg tanácsért olyan eladók vagy vevők, akikkel talán én magam nem vagyok üzleti kapcsolatban, de mégis úgy érzik, hogy bizalommal fordulhatnak hozzám a felmerülő problémájukkal.

 

neszta

Egyelőre semmilyen változást nem érzek, jó ez így ahogy van.
Én rengeteg embernek vagyok a kedvenc eladója.

  • Az első ok, mert már vásárolt nálam és elégedett volt, illetve vadászik egy-egy divatosabb, egyedi darabra.
  • A második ok, hogy tanuljanak és megnézzék, hogy mi megy, illetve mibe érdemes pénzt fektetni. Ez nem mindig jön be, mert lehet hogy nálam drágább valami, de ismerik a nevem, jobban el tudom adni.
  • És van egy harmadik ok, a kíváncsiság, irigység vagy nem is tudom minek nevezzem. Az az ember, aki mikor nézi az eladott termékem, arra gondol, hogy: Jézusom, ez nem normális! Ennyit adni egy használt ruháért!

Mindenki előtt adott a lehetőség, ennyit tudok mondani. Utánam kell csinálni.

 

3. Mennyire tudtad eddig kihasználni azokat a plusz lehetőségeket (statisztika, kiemelt ügyfélszolgálat, TOP keresőszó), amiket nyújt a Profi Eladó Program?

 

mucli

Az ügyfélszolgálat meglepően gyors, és nagyon segítőkészek. Itt érzem a legjobban a változást.
A statisztika is nagyon hasznos. Jobban tudom tervezni az aukciók optimális indítási idejét. Illetve igyekszem akkor a gép előtt ülni, amikor várhatóan a legtöbben licitálnak a statisztika szerint, mert az érdeklődők kérdéseire gyorsan érkező válasz növeli az eladás hatékonyságát.

 

neszta

Még nem nagyon volt időm megnézni, mik a plusz lehetőségeim. Egyedül a részletes statisztikát néztem, az érdekes volt. Van olyan funkció, hogy hány sikertelen, fiókjukat nem aktiváló licitált a termékeimre az adott hónapban. Át is állítottam a saját oldalam, így most mindenki tud licitálni nálam. Vegyes érzelmeim vannak, sok bosszú negatívat kaptam fiókjukat nem aktiválóktól. Majd meglátjuk, de eddig rendesek voltak többségében.
A fórumot nem tudom kihasználni, lassan két éve tilos terület nekem. A kapcsolat felvétel nagyon gyors, szinte azonnal jön a válasz.

 

4. Tényleg több a vásárlód, amióta PEP-es vagy?

 

mucli

Erre azért nehéz pontos választ adni, mivel az évnek ebben a szakaszában a kereskedelem amúgy is a legfelfokozottabb (főleg, hogy a játék a fő profilom), de január vége felé már határozottabb választ tudok majd adni.
Ha akkor is több vevőm lesz, mint az előző években, akkor egyértelmű, hogy a PEP-nek köszönhetem. 🙂

 

neszta

Nem hinném, hogy több a vásárlóm. Én inkább a főoldali kiemelésnek tudom be a nagyobb forgalmat. De nem tudom, majd akkor tudom megmondani, ha egy hónapig nem lesz főoldali hirdetésem, azon belül is kiemelt aukcióm.

 

5. Ha lenne lehetőséged rá, akkor mit írnál le mindenképpen egy rövid üzenetben a kezdő eladóknak?

 

mucli

A legfontosabb a jó kommunikáció !
Az adás-vételek nagy része általában akadálymentesen lezajlik, de egy kis türelemmel és megértéssel az a néhány problémás eset is megoldható. A cél, hogy ezt a kevés hiba százalékot is a lehető legkisebbre csökkentsük, ha jó eladók szeretnénk lenni.
Mindenki tévedhet, de önhibánkon kívül is előfordulhat probléma, de ha ezt rögtön megbeszéljük, higgadtan és tárgyilagosan, akkor minden gond megoldható.
Sohasem szabad személyeskedni, hanem a problémát kell megcélozni, és akkor a kellő nagyvonalúsággal, a másik fél tiszteletével (még ha nincs is feltétlen igaza) gyakorlatilag sok későbbi fejfájástól kíméljük meg magunkat, és örömmel visszatérő kedves vevőket nyerhetünk.

 

neszta

A kezdő eladóknak azt üzenném, hogy mindenki volt kezdő, kitartás kérdése minden.
A lényeg, hogy korrektek legyünk, és ha esetleg rossz döntést hozunk, legyen bátorságunk felvállalni és változtatni. Segítséget pedig lehet kérni a kapcsolatfelvételen keresztül, nagyon rendesek az adminok (de tényleg). Sok türelem kell (sajnos nekem sokszor ebből nincs elég), sok félék vagyunk mi halandók.

folyt.köv.

 

Szerző: TeszVesz Tünde
Kategóriák: PEP

Facebook hozzászólások

40 hozzászólás

 
  • Hajni_Paz szerint:

    Segítséget pedig lehet kérni a kapcsolatfelvételen keresztül, nagyon rendesek az adminok (de tényleg)

    ezzel nem értek egyet, robotikusak és azt sem tudod ki válaszol de képes úgy válaszolni mintha computer lenne… vadidegenek… ott vadidegen mind…

    de így átlátom a PEP előnyeit, Sajnos nekem nics üzletem, hogy profi legyek és ember legyek 🙂

  • zsolt_22 szerint:

    Sajnálom, hogy így látod a helyzetet, még jó hogy a felhasználók többsége nem ért egyet veled 🙂

  • jumping73 szerint:

    Minden rossz szándék nélkül érdeklődnék, hogy az egyik hölgynél a Profil avatarban és az aláírásban is a reklámot látok a termékeire.
    Ez csak PEP-ben megengedett vagy mindenkinél lehetséges?

    Köszi!

  • zsolt_22 szerint:

    Kedves jumping73!

    A rossz szándék és te, ahogy észreveszem, sajnos már egy jó ideje nem áll túl távol egymástól.
    Nagyon jól tudod a választ a kérdésre és azt is, hogy hol lehet az ilyet jelezni. Ha szeretnéd, meg tudod tenni felesleges hozzászólások nélkül is. Köszönöm!

  • jumping73 szerint:

    Köszönöm kedves válaszodat, mely minden személyeskedéstől mentes volt!:)

  • zsolt_22 szerint:

    Nagyon szívesen 🙂
    Tudod, ha Te is Profi Eladó szeretnél lenni, ahhoz nem elég teljesíteni az alap kritériumokat, más szempontból (pl. kommunikáció, stílus) is megfelelőnek kell lenni. A végső döntést nem gépek hozzák meg.

  • kkinga30 szerint:

    Sziasztok!
    Garatula a Profiknak 🙂 csak így tovább!!
    Én akkor itt érdeklődnék,kíváncsiskodnék egy kicsit,hogy mik azok a stílusok ,kommunikáció és a többi kritérium aminek még meg kell felelni?(az alapon felül)
    A választ előre is köszönöm:-)
    kkinga

  • jumping73 szerint:

    Szia Kinga!

    Szerintem a vásárlókkal való kommunikáció lenne az elsődleges.
    Vevő és eladó közötti kapcsolat. 🙂 De csak szerintem. 🙂

    Látod már a blogon és a fórumon is szépen kell viselkedni!

  • kkinga30 szerint:

    Szia! 🙂
    Szerintem ez alap(mármint a kommunikáció),mivel te vagy a vevőért és nem ő van érted :-)A kereskedelem elsődleges szabálya 🙂
    De én konkrétan lennék kíváncsi,hogy mégis mi az ami valakit Profivá tesz a 3 alapon kívül :-o.Mivel az oldaladra ki van téve,hogy (bocsika,de pontos szöveget most nem tudnék írni)te ne írj,mert meghívásos alapon dől el ez a dolog,na de most pl én ,hogy dönthetném el,hogy mégis miért nem lehetek az?Mivel szerintem egy kívülálló jobban látja,hogy mi az ami nem jó az aukcióidban,mint te magad 🙂
    Szoktam nézni a Profi eladók aukcióit és néha komolyan ledöbbenek,mert vannak nem profi eladók és ezerrel jobb,szebb,bővebb és stb aukciókkal.Bocsi,hogy ilyen bonyolult lettem,de azért reménykedem benne,hogy értitek amire kíváncsi lennék 🙂
    A jelenlévők mindig kivételek 🙂 :-)(ha netán megbántottam volna valakit,nem annak szántam.Csak tényleg kivi vagyok:-)/
    kkinga

  • jumping73 szerint:

    Én ezt egy munkahelyhez hasonlítanám. A “főnökeim” a fő munkahelyemen szeretik ha topon vagyok. Ennek napi 6-8 órában meg is felelek. De ha vége a munkaidőmnek és azután beülök valahová és ott elengedem magam, akár berúgok vagy bármi mást tennék, ahhoz ugye a főnökömnek semmi köze… 🙂 (ez itt pl. a fórum)Nem tóm érthető-e a példám.

    Na figyelek bőszen és csiszolgatom a stílusomat. 😀
    Hátha ragad itt rám valami. 🙂

  • ditta7 szerint:

    Azta 🙁
    Ez azért egy admintól nagyon durva volt.
    nem nagyon értem hogy mered megengedni ezt a stílust magadnak!!!!!

  • BRBea szerint:

    Sajnálom, hogy ilyen hozzászólás elhagy(hat)ja egy admin száját/billentyűzetét. 🙁 🙁

  • kkinga30 szerint:

    Igen én értelek 🙂 😉
    Azt viszont nem,hogy még válaszra se méltatnak :-((((((
    És igen a stílus is nagyon fontos SŐTTTTTT talán a második a sorban,de hát ez van :-).

  • hidas1969 szerint:

    Kedves jumping73!

    A rossz szándék és te, ahogy észreveszem, sajnos már egy jó ideje nem áll túl távol egymástól.
    Nagyon jól tudod a választ a kérdésre és azt is, hogy hol lehet az ilyet jelezni. Ha szeretnéd, meg tudod tenni felesleges hozzászólások nélkül is. Köszönöm!

  • Falch1 szerint:

    Olyan dezsavuuuuum van 😀 😉

  • mirella402 szerint:

    Gratulálok a profiknak! Sok munka eredménye, megérdemlik.
    A fentiekből két dolgot nem értek: hogy lehet valaki profi, ha ki van tiltva a fórumról két(!) éve, illetve ha a saját oldalán azt írja, hogy saccolja a postaköltséget (igaz vállalja a visszautalást, vagy a különbözetet). Nem kötözködésként, de….? Vagy én értettem félre? Akkor elnézést.

  • zsolt_22 szerint:

    Mindennek megvan a magyarázata, még ha némelyik nem is annyira publikus. Kérdezd meg az illetékeseket 🙂
    A lényeg, hogy aki Profi Eladó, attól bátran lehet vásárolni, mivel abszolút megbízható. Érdemtelenül senki nem kapja meg a címet.

  • neszta szerint:

    Köszönöm “szívből jövő” gratulációd.Hogy lehet valaki profi ha ki van tíltva a fórumról?Így.
    Lassan két éve áprilisban történt az emlékezetes eset.Adtam egy nullásnak 5 negatív értékelést,amit vissza is kaptam.Bár eme “kedves” hölgyet kitíltották(nem csak ezért),de az 5 negatív maradt.Tudjátok igen bosszantó,ha az ember fiának van 23 negatívja,abból pedig kb.15 visszaadott.Igazságtalannak éreztem,hogy nem törlik az egyértelmű negatívokat és nyitottam egy fórumot,melyben csúfos hisztit rendeztem és szídtam a teszvesz rendszerét.Az “öreg” fórumosok,pl.Hidaska és Cit,biztos nagyon jól emlékszenek az esetre.Szóval ezért tíltottak ki.Hogy miért lett ez végleges?Valószínűleg a saját érdekemben.Nehezen viselem az igazságtalanságot,szókimondó vagyok,sokszor nem számoltam el 3-ig,mielőtt leírtam valamit.Valószínűleg rég kirepítettek volna az oldalról,ha olyan formában fórumozgatok.Így beláttam,hogy saját érdekemben nem szabad fórumoznom.Bármikor hozzá tudnék szólni,a rendszer engedné,de ígéretet tettem és ehhez tartom magam.Ráadásul ma már teljesen felesleges időtöltésnek tartom a fórumot.
    Örülök,hogy így alakult.Ezer bocs,ha “bántja” a szemed a postaköltség saccolása.Azért ennyi adásvétel után igen ritkán nézem el a postát,ráadásul 3-tól leginkább én szoktam állni és elég sokan vásárolnak így.
    További szép napot:Anna

  • mirella402 szerint:

    Köszönöm a válaszod. Érzem, hogy kéne csiszolni a stílusodon… Tán nem kéne gunyorosan válaszolni: “szívből jövő”… Én valóban elismerem a PROFIK munkáját! A kommunikáció, a példamutatás is fontos része – állítólag – a profiknak. Írtad “felesleges időtöltésnek tartom a fórumot”. Sajnálom, hogy ez a véleményed. Kezdőként sokat tanultam a tapasztaltabbaktól. Nagyon köszönöm nekik, hogy segítették és segítik a sikeres vételeimet és eladásaimat. Köszönöm, hogy a közösségi témáknál is segítenek, hogy őszinték! Én a közösség miatt is vagyok itt. Hogy Te ebben nem akarsz résztvenni…hmmm. Továbbá: nem azt írtam, hogy “bántja” a szemem a postaköltség! A feltételek ismerete mindenkire vonatkozik! Itt a pontos mérlegelés alap dolog. Akinek ez sok, az indítson kevesebb aukciót (ezt nem én mondtam!), de pontosan.
    De ha Te felmentést kaptál… akkor elnézést!
    Sajnálom, ha megbántottalak. Továbbra sem értem, hogyan lehettél így profi. A többieknek őszintén grutulálok!

  • neszta szerint:

    Egy pillanatig sem fogom rosszul érezni magam a hozzászólásod miatt.Ha tetszik ha nem,profi vagyok nagy betűvel.Tudtam,mikor megkerestek ezzel a “riporttal”,hogy ha elvállalom,sokaknak fogja a csőrét piszkálni.Legyen így,nem érdekel.Az 5 év alatt én itt hónapról-hónapra tudom még mindíg bizonyítani,hogy használt ruhában “verhetetlen” vagyok.Ha tetszik nektek,ha nem ez van.Lehet belém kötni,engem ez már rég nem érdekel.
    További szép estét:Anna

  • hidas1969 szerint:

    ITTENEM!!!

    Mert te a mai napig az vagy,és szerintem fényezés nélkül is csak azt tudom mondani,hogy IGEN!!! Te biztosan megérdemelten vagy profi!!!! De természetesen mindenkinek,akinek kijutott ez a CÍM,annak is gratulálok!!! Kellemes Karácsonyt nektek!!!

  • neszta szerint:

    Ittenem!Szia Hidaska!
    Kellemes ünnnepeket kívánok az egész családodnak!!
    Jó látni és itt legalább én is írhatok.
    Puszillak:Anna

  • hidas1969 szerint:

    Óóóóóó,nagyon köszi neked is a jó kívánságokat,és hidd el egyszer én is profi leszek….max gombfociban ! :DDDD Pusza neked,nektek,és még egyszer Boldog ünnepeket!!!

  • harapoSteve szerint:

    Gratulálok a Profiknak! 🙂
    Igen tanulságos volt a riport. Köszönöm.

  • zsolt_22 szerint:

    Szerintem is tanulságos és lehet bátran utánuk csinálni 😉

  • sutipok szerint:

    Profikét jelentettem egy eladót, aki majd 2000 Ft-omat nyelte be, kiderült, hogy a 2 éves fia nevén regisztrált, és a telefonszámán sosem hallottak felőle. Ennyi nem elég, hogy lógjon! Még mindig aktív! 🙁 Sajnos! 🙁

  • zsolt_22 szerint:

    Kedves sutipok!

    Ezeket az információkat a TeszVesz számára is elfogadható bizonyítékkal kell alátámasztani. Sajnos annak hiányában nagyon nehéz intézkedni.
    Megjegyzem azonban, hogy nem csak a felfüggesztés az egyetlen látható szankció az oldalon és az, ha nem látsz semmit, még nem jelenti, hogy a háttérben ne történnének bizonyos dolgok 🙂

    További sikeres aukciózást!

  • sutipok szerint:

    Köszi! 🙂
    De a megadott telefonszám felhívása már elég bizonyíték lenne. Az idős néni, aki felvette a telefont 400 km-re lakik az eladóm városától, soha nem is hallot sem róla, sem arról, akinek a számlaszámát megkaptam, hogy arra utaljak. 🙁

  • Timi05 szerint:

    Gratulálok a Profiknak!

    Én csak azt nem értem, hogy a Pep rendszerbe való bekerülés nem meghívásos alapon történik? Vagy miért írta Neszta, hogy levelekkel bombázta az adminokat?

    Szép napot mindenkinek:Timi05.

  • zsolt_22 szerint:

    A bekerülés egy több lépcsős folyamat. Egy része automatikus, a végső szót azonban mindig az adminok mondják ki. Ha kell, felvesszük a felhasználókkal a kapcsolatot és megbeszéljük, milyen dolgokon kéne változtatni a meghívás érdekében. Ez neszta esetében is megtörtént 🙂

  • Timi05 szerint:

    Köszi 😀

  • neszta szerint:

    Szia Timi!Engem első körben elutasítottak,bár a 3 fő követelménynek megfeleltem.
    Utána szépen elmondták,miken,hogy kéne változtassak az aukcióimon.Miután megtörtént,csak utána kaptam meghívót.

  • szunda szerint:

    Én is csatlakozom, és gratulálok a nagyágyúknak 🙂
    Üdvözlettel: kiságyú.

  • neszta szerint:

    Semmivel sem vagy kisebb ágyú.

  • szunda szerint:

    Ami a pontok számát illeti, mindenképpen 🙂
    De minden elismerésem a tiétek, nem kevés munka, és gondolom átvirrasztott éjszaka eredménye ez 🙂

  • indilany szerint:

    Gratulálok Anna! 🙂 Örülök, hogy Te is profi lettél, megérdemled 🙂 Persze muclinak is nagy-nagy gratula, csak őt nem “ismerem” 🙂

  • mucli szerint:

    Kedves indilany !

    Azért így ismeretlenül is köszönöm a gratulációt !
    Remélem, minél többeknek sikerül elérnie, hogy profi legyen. 🙂

    Magdi

  • neszta szerint:

    Köszönöm Nóri!
    Neked pedig kívánok sok szeretettel kellemes karácsonyt és boldog új évet ha addig nem találkoznánk!!
    Anna

  • Petrik2 szerint:

    Kedves Zsolt

    Én általánosságban szeretnék érdeklődni, hogy ha elfogadom a meghívást akkor a kapcsolatra írt kérdéseimre érdemi, használható választ is remélhetek vagy csak olyat mint eddig /sablonos, szerintem elolvasásra sem kerül/Értem én a szabályokat, tiszteletben is tartom de nem tudom elfogadni a rendszerhiba miatt kapott rossz értékelés meghagyását.Kérlek ne írd azt, hogy válaszoljam meg stb… és majd mindenki eldönti kinek higgyen mert most nem erről van szó.Hanem a rendszer által kínált lehetőségek kihasználása csak úgy megy ha ez működik is.

    köszönöm a válaszod előre is.
    Kinga

Írd meg véleményed!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

A Felhasználási és adatvédelmi alapelvekben foglaltakat elolvastam, megértettem, és hozzászólásommal hozzájárulok ahhoz, hogy személyes adataimat a tájékoztatóban megjelölt célból az allegroup.hu Kft. kezelje.