PEP cimkével jelölt bejegyzések

PEP pro és kontra

Októberben indult útjára a PEP (Profi Eladók Program), nem kis indulatokat keltve a felhasználók között. Sokan ellenezték, de sokan örültek ennek a lehetőségnek, hiszen az úgynevezett profisághoz nemcsak egy ikon tartozik, hanem még sok olyan szolgáltatás is, ami az eladó munkáját és eredményességét segíti.

Nézzük meg, mik azok a szolgáltatások, amikben részünk lehet, ha bekerülünk a Profi Eladók közé!

 

Mint látható, a program komoly eladási statisztikával rendelkezik (akár óránkénti bontással is). Az eladó például nyomon tudja követni, hogy melyik napon és melyik órában volt a legtöbb eladása. Vagy egyetlen gombnyomással lekérheti az éppen aktuális TOP keresőszavakat – időszakokra és kategóriára bontva is. A Profi Eladók keresgélhetnek továbbá a konkurenciát jelentő, már eladott termékek között is, így könnyedén kideríthetik, hogy az adott kategóriában milyen termékek voltak a legkelendőbbek. Ezek a funkciók mind-mind hatékonyan segítenek abban, hogy a PEP programhoz tartozó eladók sikeres aukciókat indítsanak az oldalon, hiszen minden adat a rendelkezésükre áll, ami az eredményes aukcióindításhoz szükséges. A további előnyökhöz tartozik, hogy a Profi Eladó ikon kikapcsolható. A TeszVesz ügyfélszolgálata kiemelten foglalkozik a profi eladókkal, vagyis igyekeznek minél gyorsabban és hatékonyabban segíteni a munkájukat.

 

Mivel a PEP meghívásos alapon működik, jelenleg nem lehet rá jelentkezni. Akik megfelelnek a feltételeknek, azokat a TeszVesz vezetősége keresi meg.

 

Személy szerint nagyon becsülöm a profi eladókat, hiszen sok és nem egyszerű feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy ezt a címet valóban kiérdemeljék. Ráadásul ezeket a feltételeket tartani is kell, ami talán még nehezebb feladat…! Egy biztos: sok és kemény munka van azoknak a felhasználóknak a háta mögött, akiknek a neve mellett ott díszeleg a Profi Eladó-ikon.

 

De hogy ne csak egy oldalról lássuk a dolgokat, megkértünk két PEP-es felhasználót, Kriszko-78-at és szundát, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre:

 

1. Mit jutott először az eszedbe, amikor megkaptad a PEP meghívót?

 

Kriszko-78

Örültem a meghívónak, megtiszteltetésnek tartom! Sok év kemény munkája fekszik benne. Nagyon nehéz maximálisan megfelelni minden leendő vásárlónak, hiszen minden embernek más az igénye, mást várnak el. Ugyanakkor gondolkodóba estem: Merjem-e kitenni a „Profi eladó” jelet a nevem mellé, vagy jobb ha nem teszem…?

szunda

Kíváncsi voltam, vajon milyen változásokat fogok azáltal tapasztalni, ha a nevem mellett meg fog jelenni a Profi eladó ikon.

 

2. Tapasztaltál valamiféle pozitív, illetve negatív változást azóta, hogy Profi Eladó lettél?

 

Kriszko-78

Voltak akik az értékelésbe beírták „nem semmiért profi” vagy „nem véletlenül profi”. Negatív változást nem tapasztaltam, de ne fessük az ördögöt a falra…!

szunda

Pozitív változást nem tapasztaltam. Talán egy esetben említette meg az egyik vevőm, hogy tényleg profi vagyok 🙂 Illetve, mikor megkaptam a Profi eladó ikont, többen gratuláltak, ami őszintén meghatott.

 

3. Mennyire tudtad eddig kihasználni azokat a plusz lehetőségeket (statisztika, kiemelt ügyfélszolgálat, TOP keresőszó), amiket nyújt a Profi Eladó Program?

 

Kriszko-78

A legnépszerűbb keresési funkciót nagyon jó dolognak tartom, hiszen ezáltal láthatóvá válik, mit keresnek leginkább a felhasználók. Az ügyfélszolgálat valóban gyors, hamar érkezik tőlük a válasz: kedves, megbízható Adminok segítik munkánkat. Köszönet Nekik érte!

szunda

Szoktam nézegetni a statisztikákat. Az ügyfélszolgálatra szerencsére nem nagyon van szükségem. A TOP keresőszavak lekérdezése is jó dolog.

 

4. Ha lenne lehetőséged rá, akkor mit írnál le mindenképpen egy rövid üzenetben a kezdő eladóknak?

 

Kriszko-78

Először is: mind így kezdtük, „kezdő” eladóként. Véleményem szerint, ha valaki eladni szeretne, mindenképp legyen bankszámlája, hiszen manapság rengetegen utalással rendezik a fizetést – ugyanakkor, ha teheti, hagyja meg a rózsaszín csekkes fizetés lehetőségét is (lakcímre postázva)! A mérleg rendszeres használata is fontos szerepet tölt be, hiszen ennek segítségével tudja megadni a pontos postaköltséget. A postázásnál fontosnak tartom még, hogy a csomagolásnál vegyük figyelembe a praktikus csomagolási lehetőséget: kíméljük a vásárló pénztárcáját, amennyire lehet! Egy póló vagy egy gyereknadrág például belefér egy postakész borítékba is, így ennek a postázása mindössze 285 – 345Ft, ennek hiányában azonban 365- 495Ft. Törekedjenek továbbá a minél megfelelőbb kommunikációra 🙂
Hamar a TeszVesz rabjává válik az ember, és bizony nehéz szabadulni… – sőt, nem is lehet! 🙂

szunda

A legfontosabb, hogy eladás előtt (is) olvassák el a Felhasználási Feltételeket, de a későbbiekben is igazán hasznos segítség. Szerintem a korrekt eladói hozzáállás is nagyon fontos: részletes tájékoztatás, pontos postaköltségek, rugalmas problémamegoldás. Ne feledjük, még mindig az eladók vannak a vevőkért, és nem fordítva! 🙂 (Én például a mai napig minden egyes eladásomnál „meglepődök”, hogy a sok ezer termék közül miért pont az én árumat vette meg valaki…)

 

5. Tényleg több a vásárlód, amióta PEP-es vagy?

 

Kriszko-78

Szerintem igen, de erre a kérdésre még nehéz pontos választ adni, hiszen még nagyon az elején vagyunk.

szunda

Nem, egyáltalán nincs több vásárlóm. Sőt, hónapról hónapra sajnos egyre kevesebben vannak. Ez az eladott darabszámban is jól kimutatható, de forintosítva még inkább…