Állj egy jó ügy mellé! – Jótékonysági aukció

Mi, teszveszes felhasználók híresek vagyunk a gyermekek iránti szeretetünkről, hiszen nagyrészünk már családos, így első kézből éljük át minden nap azt a csodát, amit egy gyerkőc nyújthat. Néha azonban előfordul, hogy bajba kerül a csemete, ilyenkor a szülőnek mindennél fontosabb, hogy jó kezekbe kerüljön, és mihamarabb meggyógyuljon. És, hogy miként jön képbe Horváth Éva? A gyönyörű modell, műsorvezető és tervező szívén viseli a beteg gyermekek sorsát és most eljött hozzánk, hogy segíthessen!

Sziasztok!  

Horváth Éva vagyok, modell, műsorvezető, és talán kevesen tudjátok, de a Sugarbird márka egyik tervezője is. Saját tervezésű ruháimat szívesen viselem a hétköznapokon, a partykon, sőt ezek a különleges darabok elkísértek az Éden Hotelbe is, ahol nagy örömömre sokak tetszését elnyerték. Szeretném, hogy akik majd megvásárolják ezeket az egyedi, csinos ruhákat, ugyanolyan jól és nőiesen érezzék magukat bennük, ahogy én is. Emellett pedig, mivel szívemen viselem a beteg gyermekek sorsát, segíteni szeretnék a Magyar Gyermekmentő Alapítványnak is. Az aukcióimból befolyt pénzösszeget az Ő javukra ajánlom fel.

A június 18-ig tartó jótékonysági aukciókon Éva kedvenc ruháira licitálhatsz!  Az árverésekből befolyt teljes bevétel a Gyermekmentő Alapítvány számlájára kerül!

Horváth Éva ruhái a TeszVeszen!

Licitálj Te is, hogy közösen járuljunk hozzá a gyermekek gyógyulásához!

Facebook hozzászólások

Írd meg véleményed!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

A Felhasználási és adatvédelmi alapelvekben foglaltakat elolvastam, megértettem, és hozzászólásommal hozzájárulok ahhoz, hogy személyes adataimat a tájékoztatóban megjelölt célból az allegroup.hu Kft. kezelje.