Profi Eladók cimkével jelölt bejegyzések

A hét kereskedője: knandor

blog_tv_0208_knandor

Nándor azon szerencsés emberek egyike, akik a hobbijukból is tudnak profitálni. Irigylésre méltó kereskedői tehetséggel megáldott eladónk az Xbox 360 szerelmese, s ebből az elköteleződésből bontakozott ki jól menő vaterás vállalkozása. Mostanra 7220 adásvételt bonyolított le, s megannyi elégedett, visszatérő vásárlóval büszkélkedhet.

Szerencsés hobbi

„2007 májusában regisztráltam a Vaterára. Eleinte csak vásárlóként voltam jelen: Xbox 360 játékokra vadásztam, s jó néhányat bespájzoltam magamnak. Általában többre tartottam a játékokat, mint amennyiért vettem őket, így egyszer csak gondoltam egyet, és az egyiket feltöltöttem az oldalra, annyiért, mint amennyit gondoltam, hogy ér. Jól becsültem fel az árát, ugyanis nagyon gyorsan elkelt. Ekkor kezdett el foglalkoztatni a gondolat, hogy akár egy jó kis mellékbevételi forrást is kialakíthatnék magamnak, ha rendszeresíteném ezt a tevékenységet. Ha úgy vesszük, tulajdonképpen teljesen a véletlen műve volt, hogy kereskedésre adtam a fejemet.” – mesélte nekünk mosolyogva Nándor.

Ha egyszer beindul egy üzlet…

„Rövid idő alatt komoly adásvételi mennyiséget értem el, szinte csak úgy kapkodtam a fejemet, magam sem hittem el.” – emlékezett vissza Nándor vaterás pályafutásának kezdeti időszakára. – „Mivel nem főállásban foglalkozom a dologgal, sosem rendelkezem akkora árukészlettel, hogy megengedhessem magamnak, hogy minden termékem licitálás útján találjon gazdára. 99%-ban fix áron adom el őket, de azért olykor figyelemfelkeltés céljával töltök fel 1 Ft-ról induló aukciókat is. Azt vettem észre, hogy amikor épp van fent licitálásra bocsátott árum, olyankor mindig megnő az érdeklődés a többi termékemre is. A Vatera egy nagyon jó kiegészítő kereseti lehetőséget nyújt számomra. Mindig vannak sűrűbb és kevésbé forgalmas időszakok, de mindenképpen megéri csinálni.”

Az értékelési rendszer a bizalom alapja

Nándor úgy véli, hogy a Vaterán kialakított értékelési rendszer hatalmas segítséget nyújt a vásárlóknak és kereskedőknek egyaránt. „Az értékelési rendszer megalapozza a bizalmat a két fél között. Senki sem szeretne látatlanban pénzt utalni egy teljesen ismeretlen ember számlájára, ami teljesen érthető. Viszont ha valaki látja, hogy a korábbi vevők véleménye alapján megbízható egy eladó, akkor sokkal bátrabban veszi fel vele a kapcsolatot, és mindez fordítva is igaz. A visszajelzések hamar megmutatják, hogy milyen az adott kereskedő problémakezelése, és szinte már előre lehet tudni, hogy milyen lesz a tőle rendelt áru.”

Fontos a termék iránti elköteleződés

Nándor kulcsfontosságúnak érzi karrierje szempontjából az Xbox 360 iránti elköteleződését. „Az az igazság, hogy nem tartom vérbeli kereskedőnek magam, ugyanis nekem egyáltalán nem mindegy, hogy mit adok el. Én kifejezetten az Xbox 360 játékok miatt vagyok jelen a Vaterán. Ez az a termék, amelyhez szakmai szemmel is hozzá tudok szólni, és amit magam is szívesen megvennék. Valójában azt sem bánom, ha néha rajtam marad egy-két példány, hiszen akkor legfeljebb én játszom velük.” – vallotta be nevetve végtelenül szerény és kedves eladónk.

A vevők is segítik a kereskedőket

„Rengeteg kitűnő üzleti kapcsolatra tettem szert a Vaterának köszönhetően, sőt, még néhány barátságot is köszönhetek ennek a rendkívül befogadó és segítőkész közegnek.” – mesélt nekünk Nándor a Vaterán kialakult kapcsolatairól. – „Sok törzsvásárlóm van, akiktől rengeteg segítséget kapok a termékeimmel kapcsolatban: sokszor plusz információkkal látnak el, illetve több dolgot is az ő biztatásukra kezdtem el árulni, például memóriakártyát és egyéb Xbox 360 tartozékokat.”

A legnagyobb büszkeség

Búcsúzóul megkérdeztük Nándortól, hogy mire volt a legbüszkébb az eddigi vaterás pályafutása során, legyen szó akár egy konkrét eladásáról, akár másról. „Egy kereskedő általában arra a legbüszkébb, ha valamit jó profittal tud eladni. Természetesen engem is felvidít, ha valamin sikerül jó áron túladnom, viszont közel sem tölt el akkora örömmel, mint amikor olajozottan mennek a dolgok. Nincs annál jobb érzés, mint amikor a vásárlóim időben megkapják a rendelt csomagjaikat, még extrém helyzetekben, például karácsonyi felfordulás alatt is. Egyszóval nincsen olyan konkrét eladásom, amire a legbüszkébb lennék, hanem összességében az elégedett és hálás visszajelzések tesznek boldoggá.”

Nándor rengeteg helyen megfordul Budapesten belül, ezért több címen is személyesen átvehetőek a tőle rendelt termékek. Ha Te is Xbox 360 rajongó vagy, mindenképpen tartsd a szemedet az árucikkein!

Jövő héten ismét jelentkezünk!

A hét kereskedője: szimo76

blog_tv_0201

Samuné Csatári Szimonetta (alias szimo76) több mint 9 éve tagja közösségünknek, s már 17.997 adásvételen van túl. Ez a hatalmas szám már önmagában is gyönyörű teljesítmény, az azonban még fantasztikusabb, hogy az eredmény csupa elégedett, boldogságtól áradozó vásárlói véleményt takar. Tagadhatatlan, hogy Szimonetta született kereskedő.

Érdeklődésből vállalkozás

„9 évvel ezelőtt valójában csak érdeklődésből regisztráltam a Vaterára. Az egyik barátnőm mindig lelkendezve mesélte, hogy itt milyen könnyen el tudja adni a dolgait, ezért úgy gondoltam, hogy semmit nem veszítek, ha én is körülnézek az oldalon. Kezdetben csak néha-néha vásárolgattam, de eladóként nem voltam jelen. Valójában a nagyobbik lányom miatt kezdtem el árut feltölteni, ugyanis ő még picike volt akkoriban, s hamar kinőtte a ruháit. Egy idő után csak a helyet foglalták a szekrényben, s gondoltam, hogy próba szerencse: eladom őket a Vaterán.” – mesélt nekünk Vaterás pályafutásának kezdetéről a csupa szív és mosolygós Szimonetta.

Az első sikerélmény

Szimonetta kezdetben fix áras termékeket töltött fel az oldalra, s első kereskedői sikerélménye nagyon meghatározó pont volt az életében. „A mai napig emlékszem, hogy az első eladott árum a kislányom kinőtt overallja volt. Madarat lehetett volna velem fogatni: olyan boldog voltam, hogy valamit sikerült eladnom, hogy a vásárlómnak a kezeslábassal együtt küldtem egy köszönőkártyát és egy kis ajándékot is, amiért ő volt az első vevőm. Ez a szokásom igazából a mai napig megmaradt, nagyon szeretek apró meglepetéseket rejteni a csomagokba.”

A kedvesség mindig kifizetődő

Szimonetta kedvessége és lelkesedése hamarosan meghozta a gyümölcsét, s rohamtempóban kezdtek halmozódni a pozitív visszajelzések a profilján. Időközben megszületett második kislánya is, így az első két évben szinte kizárólag a lányai kinőtt vagy megunt ruháit és játékait töltötte fel a Vaterára. Miután kialakult egy viszonylag nagyobb visszatérő vevőköre, már elkezdett több árut is beszerezni, és úgy döntött, hogy belevág az 1 Ft-os aukciókba. „Mindig is tudtam, hogy az emberek nagyon szeretnek licitálni, ugyanis a győzni akarás mindenkiben megvan. Pár év után szerencsére eljutottam arra a szintre, hogy megengedhettem magamnak, hogy kizárólag 1 Ft-ról induló termékeket kínáljak. A tevékenységem végül olyan jól kiforrta magát, hogy már évek óta vállalkozásként, teljesen főállásban vaterázom. Rengeteg munka van vele: naponta több mint 8 órát emészt fel az időmből, de nagyon szeretem csinálni.”

A legfontosabb dolog: kommunikáció az eladó és vevő között

Szimonetta úgy véli, hogy a legfontosabb dolog egy adásvétel során a kommunikáció az eladó és a vevő között. „Főleg használt játékokat árulok, így nyilván nem minden árum tökéletes. Ha valaminek esetleg van valamilyen hibája, akkor azt mindig jelzem a termékleírásban, hogy ne érje a vásárlót meglepetésként. Ha úgy kell a játék, akkor kell, ha pedig nem, hát nem. Nekem nem az a célom, hogy kihasználjam az embereket és gyorsan túladjak a dolgokon, hanem szeretnék elégedett, visszatérő vevőket a magaménak tudni. Ha például valakinek nem tetszik a megvett áru, visszaküldheti, és akkor visszautalom a pénzét postaköltséggel együtt. Hosszú távon csak így van értelme a dolognak.” – fogalmazta meg Szimonetta kereskedői hitvallását. – „A Vaterát pont azért szeretem, mert az értékelési rendszerének köszönhetően kiszűrhetőek a tisztességtelen eladók. Szerintem ez a legmegbízhatóbb aukciós oldal, más felületeket nem is használok.”

Hit az emberiségben

Vérbeli kereskedőnk búcsúzóul egy nagyon pozitív jelenségről számolt be: „A több ezer áru eladása alatt sajnos nagy ritkán előfordult már, hogy véletlenül rossz helyre postáztam egy csomagot, nem annak a vásárlómnak, akinek kellett volna. Viszont a személyek, akikhez olykor megérkezett egy kóbor küldemény, mindig egyből jelezték a dolgot, és felajánlották, hogy tovább postázzák a megfelelő helyre. Természetesen elutaltam nekik a posta árát, de mindig melegség önti el a szívemet, amikor látom, hogy ilyen korrekt és jólelkű emberek vannak a világban.”

Szimonetta minden este 7 és 8 között tölt fel árut. Ha épp a gyerkőcnek kerestek aranyos játékot, mindenképpen nézzetek be hozzá, nem fogtok csalódni!

Tartsatok velünk jövő héten is!

A hét kereskedője: guramibatta

blog_tv_0125_guramibatta

Múlt héten megismerkedhettetek ifj. Sandi Józseffel, aki irigylésre méltó talpraesettséggel vezeti vállalkozását. Nos, Józsefnek volt kitől örökölnie kereskedői tehetségét: édesapja, Sandi József szintén régiségek eladásával keresi a kenyerét, méghozzá nem is akármilyen sikerrel.

Pozitív visszajelzések tömkelege

„Nagyon szép árut kaptam, gondosan becsomagolva és gyorsan. Köszönöm szépen!”

„Megbízható partner, mindenkinek ajánlom!”

„Az eladó korrekt, pontos. A termék kifogástalan, gyönyörű darab, ahogy a hirdetésben is szerepelt. Köszönöm!”

Ha valaki ellátogat Sandi József, alias „guramibatta” felhasználói oldalára, megszámlálhatatlan elégedett vásárlói véleménnyel találja szemben magát. József immár 6388 adásvételt bonyolított le a Vatera piacterén, s értékelése fiához hasonlóan közel 100%-os. Alig vártuk, hogy végre megismerhessük az embert, akinek a felhasználóneve garancia a minőségre.

Hobbiból vállalkozás

„Régebben érméket gyűjtöttem, s ha valamiből esetleg több példányom volt, akkor a számomra felesleges darabokat feltöltöttem a Vaterára, s az eladáskor szerzett összegből újabb érméket vásároltam.” – mesélt József csillogó szemekkel szárnyaló kereskedői karrierjének kezdetéről. – „Mindig mindenen sikerült rövid időn belül túladnom, így hamar rájöttem, hogy hatalmas lehetőség van a Vatera piacterében. Elhatároztam, hogy komolyabb szinten is belevágok a dologba.”

Az aukciók pörögnek a legjobban

József úgy döntött, hogy nem fix áras termékekkel, hanem 1 Ft-ról induló aukciókkal fogja felvirágoztatni vállalkozását, ugyanis szerinte licitálásokkal lehet leginkább bevonzani a vásárlókat. „Úgy vélem, hogy az aukció a legkedvezőbb eladási módszer, ugyanis az emberek rettentően szeretnek játszani.” – állapította meg. Az elmélete bevált: az elmúlt négy évben számtalan megrendelőjének nyerte el a bizalmát, akik hűséges, visszatérő vásárlói lettek. „Noha mindig jönnek új vásárlók is, a vevőim nagy részét már a törzsvásárlóim teszik ki. Igyekszem meghálálni a lojalitásukat, és az ő igényeiknek és kívánságaiknak megfelelő árut beszerezni. A feleségem is hatalmas segítséget nyújt ebben, ugyanis rengeteget figyeli a piacot, hogy mi az, ami éppen keresettebb, s érdemes beszereznem.”

Bevált recept: őszinteség

Vajon hogyan érte el József ezt a hatalmas népszerűséget? Az aukciók indítása jó módja lehet egy kereskedelmi vállalkozás felfuttatásának, azonban önmagában nem elegendő. József úgy véli, hogy az internetes aukciók során az őszinteség a legfontosabb. „Mindig hiteles leírást és fényképeket töltök fel az árucikkekről. Ha valamin esetleg van sérülés, akkor azt kiemelem a hirdetésben, hogy véletlenül se érje a vásárlót meglepetésként, amitől később rossz szájízzel gondolhat vissza az üzletünkre.” – avatott be minket a kulisszatitkokba. – „Fontos még az is, hogy a termék címében minél több kulcsszó fel legyen tüntetve, hiszen ez megkönnyíti a keresést a vevők számára.”

Miért pont a Vatera?

Fontos számunkra felhasználóink visszajelzése, ezért búcsúzóul Józseftől is megkérdeztük, hogy miért pont minket választott vállalkozásához. „Véleményem szerint jelenleg a Vatera a legnagyobb piactér, itt látják a legtöbben a termékeimet. Más hirdetési felületet nem is használok. Illetve néha vásározom is, havi fix egy alkalommal Dunaföldváron, és van egy díszállat kereskedésem, amelynek a kínálatába szépen lassan bekerültek a régiségtárgyak is.” – mesélte nevetve jó kedélyű kereskedőnk.

József jelenleg minden kedden indít aukciós termékeket, és személyes átvételre is van nála lehetőség: minden héten pénteken szállít árut Budapestre.

Jövő héten ismét jelentkezünk, addig is kukkantsatok be hozzá, és csapjatok le gyönyörű termékeire!

A hét kereskedője: sandiantik

blog_tv_0118

Több mint 21.000 adásvétel, közel 100%-os pozitív értékelés, és megszámlálhatatlan törzsvevő. Bizony, ifj. Sandi József vérprofi vaterás.

A tehetséges régiségkereskedő 2012. február óta tagja közösségünknek, így régóta nyomon követhettük teljesítményét, miközben csak ámultunk és bámultunk. Izgatottan vártuk a találkozót, hogy személyesen is megoszthassa velünk vállalkozásának sikertörténetét.

Az a bizonyos versenyszellem…

„A könyvelőm először fogta a fejét, amikor közöltem vele, hogy mivel szeretnék foglalkozni.” – mesélte nevetve József, akit azonban semmilyen intő szó nem tántoríthatott el álmának megvalósításától. Bátor volt, és belevágott a kezdetben kockázatos tevékenységbe. Megérezte, hogy mekkora potenciál van az emberek versenyszellemében, így egyre több 1 Ft-os aukciót kezdett el feltölteni az oldalra, ami szépen felpörgette a vállalkozását. „Mindenkit izgalomba hoz a lehetőség, hogy az értékénél jóval alacsonyabb áron kaparinthat meg valamit, s a játékos lelkületű emberek általában a végeredménytől függetlenül is élvezik a licitálást.” – vonta le a következtetéseit arra vonatkozóan, hogy miért olyan népszerűek a licitálós termékek.

Három héten belül minden gazdára talál

József az 1 Ft-os aukcióival egyre több törzsvevőre tett szert. 6 év kemény munka elteltével most ott tart, hogy nincs olyan áru, amit maximum három héten belül ne tudna eladni. Felesége segítségével hétfőnként, szerdánként és csütörtökönként is indít aukciókat (hetente körülbelül 200 db-ot), s elbeszélése szerint szinte azonnal akad mindig mindenre jelentkező. „A Vaterában az a legjobb, hogy itt pörög a leggyorsabban az áru.” – foglalta össze véleményét arra a kérdésünkre válaszolva, hogy miért a mi oldalunkon folytatja a tevékenységét.

Fő a változatosság és a jó minőség

Elárulta azt is, hogy próbál minél változatosabb árukat beszerezni, hiszen így a vásárlói közössége is bővül, színesedik. József úgy véli, hogy minél nagyobb a látogatottsága, és minél inkább szaporodnak a pozitív értékelések, annál könnyebben vonzza be az új vevőket. Emellett természetesen az áruk jó minősége, és a szakszerű, valósághű leírás is nélkülözhetetlen, hiszen élőben úgyis kiderül minden turpisság, és a vevők elégedettsége a legfontosabb. A legtöbb vásárlója a fővárosban lakik, így minden pénteken szállít fel árut Budapestre, hogy személyesen adhassa át a rendeléseket.

„Eladó egy bűn ronda asztal!”

A végtelenül kedves kereskedőnek a humora is a helyén van: búcsúzóul elmesélte, hogy egyszer „Eladó egy bűn ronda asztal!” felhívással töltött fel terméket a Vaterára, hogy letesztelje a reakciókat. Döbbenten konstatálta a licitáradatot, ami a termékre érkezett. Néhanapján azóta is szokott vicces hangvételű hirdetéseket feltölteni, a maga és mások szórakoztatására.

Tartsatok velünk jövő héten is, amikor egy újabb sikeres kereskedőnket ismerhetitek meg!

TOP 10 keresés januárban

Elkezdődött az új év, elteltek az ünnepek, a legtöbben már a tavaszt várják reménykedve. Sokan már farsangi lázban égnek, hiszen a legnépszerűbb keresett kulcsszó januárban a jelmez volt. Amíg rossz időben a négy fal közé szorul az ember, előkerülnek a lakásokban lecserélendő, felújítandó lakberendezési termékek is. Rengetegen kerestek különféle bútorokat egyéb lakberendezési cikkeket januárban. Leginkább népszerű kategóriáinkban januárban sem történt igazi változás, kivéve a meglepetésszerűen megjelenő Bakelit lemez kategóriát, talán ismét divatba jön?  Márkák és keresőszavak szerint is megmutatjuk, mik voltak népszerűek ebben a hónapban, a kategóriákat pedig a látogatásszám és a licitek száma alapján is rangsoroltuk!

Top 10 keresés a Vatera oldalán – 2015. január

TOP 10 MÁRKA TOP 10 KULCSSZÓ, TERMÉK
H&M jelmez
Adidas LEGO
Desigual kanapé
Ikea szekrény
My77 laptop
Nike ágy
Converse szőnyeg
Zara Zsolnay
Next Nike Air Max 90
Mayo Chix Herendi

Top 10 kategória a Vatera oldalán – 2015. január

TOP 10 Leglátogatottabb alkategória TOP 10 legtöbbet licitált alkategória
Női ruházat Érme, pénz, papírpénz
Személygépkocsi Alkatrész – felszerelés Női ruházat
Bútor Bélyeg
Gyerek, kamasz ruházat Gyerek, kamasz ruházat
Érme, pénz, papírpénz Karóra
Barkács, szerszám, ipari gép Szépségápolás, drogéria
Férfi ruházat Babaruha
Mobiltelefon Festmény
Karóra Bakelit (SP, LP)
Babaruha Mobiltelefon

A keresések segítenek a hatékonyabb aukciózásban, hiszen eladóink láthatják, az adott időszakban mely termékeket, márkákat keresték a vásárlók leginkább, mely kategóriák a legnépszerűbbek. Ha ezen felhasználóink által keresett témákban, kategóriákba töltenek fel termékeket, az nagyban növeli az aukció sikerességét. A keresett termékek, márkák listája folyamatosan változik, számos szezonális tényező is befolyásolja azokat. Ezért a későbbiekben a fenti listákat folyamatosan közöljük eladóink számára itt a blogban, érdemes tehát rendszeresen visszalátogatni.

TOP keresések és kategóriák – 2014. december

TOP 10 keresés decemberben

Decemberben már mindenki a Karácsonyt, az újévet várja. A tél első hónapjában továbbra is a ruha kategóriák voltak a legnépszerűbbek, de a kulcsszavaknál sokan kerestek játékokra és műszaki cikkekre is, a legnépszerűbb karácsonyi ajándékokra. Meglepetésként bekerült a TOP 10 kulcsszó listájába a két híres porcelán márka is, a Herendi és a Zsolnay.  Márkák és keresőszavak szerint is megmutatjuk, mik voltak népszerűek ebben a hónapban, a kategóriákat pedig a látogatásszám és a licitek száma alapján is rangsoroltuk!

Top 10 keresés a Vatera oldalán – 2014. december

TOP 10 MÁRKA TOP 10 KULCSSZÓ, TERMÉK
Adidas LEGO
Desigual Xbox 360
H&M tablet
My77 laptop
Nike kanapé
Ikea Star Wars
Michael Kors kinect
Zara Herendi
Mayo Chix szőnyeg
Converse Zsolnay

Top 10 kategória a Vatera oldalán – 2014. december

TOP 10 Leglátogatottabb alkategória TOP 10 legtöbbet licitált alkategória
Női ruházat Érme, pénz, papírpénz
Személygépkocsi Alkatrész – felszerelés Női ruházat
Gyerek, kamasz ruházat Bélyeg
Férfi ruházat Gyerek, kamasz ruházat
Bútor Szépségápolás, drogéria
Érme, pénz, papírpénz Karóra
Mobiltelefon Mobiltelefon
Női cipő Festmény
Karóra Férfi ruházat
Barkács, szerszám, ipari gép Makett, modell

A keresések segítenek a hatékonyabb aukciózásban, hiszen eladóink láthatják, az adott időszakban mely termékeket, márkákat keresték a vásárlók leginkább, mely kategóriák a legnépszerűbbek. Ha ezen felhasználóink által keresett témákban, kategóriákba töltenek fel termékeket, az nagyban növeli az aukció sikerességét. A keresett termékek, márkák listája folyamatosan változik, számos szezonális tényező is befolyásolja azokat. Ezért a későbbiekben a fenti listákat folyamatosan közöljük eladóink számára itt a blogban, érdemes tehát rendszeresen visszalátogatni.