Legfrissebb bejegyzések

A víz már elment, most Ti jöttök!

Él kis hazánkban egy nyíregyházi lány, aki nemcsak arról híres, hogy ő volt az első magyar nő, aki megmászta a világ legmagasabb csúcsát, hanem arról is, hogy szeret segíteni a bajbajutottakon.

 

Idén tavasszal miközben Anita a Mount Everesten küzdött az elemekkel, itthon tombolt a víz. Neki sikerült oxigénpalack nélkül feljutnia a hegycsúcsra, de Magyarországon az árvíz győzött. Házakat, utcákat és néhol egész városokat öntött el, sok család mindenét elveszítette. Sokan, köztük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is azonnali segítő jobbot nyújtott az árvízkárosultaknak. Ugyan Anita rajtuk keresztül szeretne segíteni, ezért jótékonysági aukcióra bocsátotta azon tárgyait, amik segítségére voltak a veszedelmes hegycsúcs legyőzésében.

 

Ha segíteni szeretnétek, most könnyedén megtehetitek! Még van pár napotok, hogy licitáljatok az ereklyékre! A víz már elment, most Ti jöttök!

TeszVesz tippek: Biztonsági Központ

 

Az online aukciózásban az egyik legfontosabb szempont a biztonság. Annak érdekében, hogy a TeszVeszt eladóként és vevőként is kockázatmentesen használhasd, összeállítottunk számodra egy segédanyagot. Ebben négy csoportra bontva rengeteg hasznos tanácsot olvashatsz. Lássuk őket egyenként!

 

Biztonságos vásárlás: a TeszVeszen számtalan terméket találhatsz kiváló, a boltinál jóval alacsonyabb áron. Néhány esetben azonban nem árt az óvatosság. A kirívóan olcsó, új, katalógusképpel, 0 vagy kevés pontos eladó által, hosszú szállítási határidővel árult műszaki cikkek, ruhák, ékszerek, órák esetén fontos több szempontra figyelni. Hogy melyek ezek? Kattints ide, és olvasd el!

 

Biztonságos eladás: ebben a részben természetesen senkit nem magától féltünk. Megtudhatod azonban, hogy mi kell a sikeres eladáshoz, mire kell figyelned a szállításnál, illetve miért ne köss üzletet a TeszVeszen kívül! További részletekért kattints ide!

 

Biztonságos fiók: tanácsokat adunk ahhoz, hogy mire figyelj jelszavad megalkotásakor, az oldalra való bejelentkezéskor, valamint hogyan ismerd fel a becsapós leveleket. Bővebben itt!

 

Biztonságos számítógép: az internetezés előfeltétele számítógéped biztonságossá tétele. Azért, hogy ez se okozzon problémát, biztonsági alkalmazásokat, védelmi szoftvereket ajánlunk neked, illetve elmondjuk mire figyelj, amikor nyilvános számítógépet használsz. Nem kell mást tenned, csak ide kattintanod érte!

 

Ha bármilyen kérdés merülne fel benned, nyugodtan tedd fel őket itt vagy a TeszVesz Fórumban. Sikeres és biztonságos aukciózást kívánok!

 

PEP sorozat: Fórum angyalai

Interjú sorozatunk két különleges Profi Eladóval folytatódik. Zsuzsi (Hupisz) és Csilla (Barack36) két nagyon kedvelt teszveszes, akik szinte állandóan jelen vannak a fórumon. Kezdő eladók is nyugodtan kérhetnek tanácsot Tőlük, mindig segítenek a náluk kevésbé tapasztaltabbaknak. Lássuk akkor milyen válaszokat adtak a TeszVesz fórum angyalai. 🙂

 

1. Mit jutott először az eszedbe, amikor megkaptad a PEP meghívót?

 

hupisz
Nagyon örültem és igazán megtisztelőnek éreztem a dolgot. 🙂 Amikor elindult a PEP program akkor arra gondoltam, hogy: na, én tuti nem leszek profi. 🙁 Aztán valahogy tudat alatt is elkezdtem hajtani a dologra. Amikor végre sikerült akkor viszont az villant belém, hogy hoppá, innentől nincs lazsálás, most már folyamatosan meg kell felelni a kritériumoknak.
Barack36
Nagyon örültem, amikor megkaptam a PEP meghívót, ugyanakkor meg is lepődtem. Úgy éreztem, sokkal nagyobb nevek vannak még előttem, akiknek jár a Profi Eladó cím, de talán egyszer majd én is elérem azt a szintet. Természetesen örültem, és kicsit büszke is voltam magamra, hogy ezek szerint jól csinálom, amit csinálok.

 

2. Tapasztaltál valamiféle pozitív, illetve negatív változást azóta, hogy Profi Eladó lettél?

 

hupisz
Szerencsére negatívumot még nem tapasztaltam. Pozitívum volt, hogy sokan gratuláltak, ami nagyon jól esett. Néhány vevő is megemlítette az értékelésben vagy a levelében, hogy valóban Profi kiszolgálásban volt része. A legnagyobb pozitívumot viszont magamon vettem észre. Sokkal jobban odafigyelek a termékleírásokra, az aukciók megszerkesztésére és arra, hogy hozni tudjam a limitet.

Barack36
Több vevőm is megemlíti az értékelésben, hogy valóban profi ügyintézésben volt része, ez jó érzés, talán nagyobb bizalommal vásárolnak tőlünk. Negatívumként említeném, hogy amióta kitettem a PEP jelet, sok vevő nem a problémák megoldására törekszik, nem adnak esélyt a korrigálásra, hanem gyorsan megdobnak egy negatív értékeléssel, vélt vagy valós problémák miatt. Kicsit úgy érzem, hogy elvárják tőlünk az emberfeletti teljesítményt, és ha ez nem valósul meg, szinte elégedettek, hogy belerondíthatnak az értékeléseinkbe. Nehogy már olyan szép legyen, olyan jó eladónak érezzük magunkat. Negatívumként
ért még 1-2 megjegyzés a fórumon is, de ezt az irigységnek tudom be.

 

3. Mennyire tudtad eddig kihasználni azokat a plusz lehetőségeket (statisztika, kiemelt ügyfélszolgálat, TOP keresőszó), amiket nyújt a Profi Eladó Program?

 

hupisz
Az ügyfélszolgálatról valóban sokkal gyorsabban érkezik a válasz, ami nagyon jó. A top keresőt nem nagyon használom, mert zömében cipőkkel foglalkozom, ami a keresőtől független. Viszont a többi statisztika nagyon hasznos, sokat segít abban,hogy pl. mikor indítsam az aukcióimat. Amióta megkaptuk a listázási díj kedvezményt is, azóta sokkal több terméket teszek fel és többet indítok 14 napra is.
A PEP fórum igazából semmiben sem különbözik a rendes fórumtól, talán annyiban, hogy esetleg bátrabban merünk írni pl. az eladásainkról, mert ott nem “ugrik” senki a torkunknak emiatt.

Barack36
Elsősorban a gyors válaszokat említeném a kapcsolatfelvételről. Szinte pillanatok alatt választ kapok, ha néha segítségre van szükségem. A TOP keresőszavakat nem szoktam megnézni, mert úgyis olyan termékeket tudok csak árulni amikhez hozzájutok. Nem tudom aszerint változtatni az árukészletem, amire épp nagyobb kereslet van. Az eladási statisztika nagyon hasznos, gyakran böngészem. A fórumnak nagyon örülök, hogy sokszor csak semmitmondó topikot nyitunk, de vannak nagyon hasznos, komoly témák is, amit jó, hogy ott meg tudunk vitatni.

 

4. Tényleg több a vásárlód, amióta PEP-es vagy?

 

hupisz
Nem hinném, hogy több a vevő vagy ha több, akkor annak nem ez az oka. Persze ezt csak akkor tudnánk meg bizonyosan, ha lenne egy olyan statisztika a vevőktől, hogy inkább vásárolnak-e profitól vagy ez mindegy számukra. Viszont azt semmiképpen sem díjaznám, ha külön a Profikra rá lehetne keresni, mert szerintem a sima eladók között is rengeteg olyan van aki talán még Profibban végzi az eladásait mint mi.

Barack36
Szerintem nem lett több vásárlóm. Előtte is voltak nagyon jó forgalmú hónapok és voltak gyengébbek is, nem a PEP függvénye.

 

5. Ha lenne lehetőséged rá, akkor mit írnál le mindenképpen egy rövid üzenetben a kezdő eladóknak?

 

hupisz
Mindenképpen a Felhasználási feltételek elolvasásával kezdjék a teszezést. Ha azon átrágták magukat, akkor olvasgassanak nagyon sokat a fórumon, mert rengeteg hasznos tanács hangzik el. Igazából a fórum egy nagy “tanító”. Megtudhatják az olcsóbb postázás rejtelmeit, csomagolási praktikákat tanulhatnak stb. A következő fontos dolog a jó fényképek készítése, lehetőség szerint ne 1db fotót tegyenek fel, hanem használják ki mind a 8 lehetőséget. Írjanak mindenre kiterjedő termékleírást és hasznos, ha a termékleírásban is feltüntetnek minden méretet.

Barack36
Minden eladónak azt javaslom, hogy olvassa el a felhasználási feltételeket, és tartsa is be az ott leírtakat. A fórumokon is nagyon sok hasznos információ szerezhető be, rengeteg segítőkész ember fordul meg ott, akikre mindig számíthatnak. Inkább kérdezzenek, ha valamiben nem biztosak, mert később nehezebb jóvá tenni a hibákat. Nyújtsanak olyan szolgáltatást, amilyet ők maguk is szeretnének kapni. Ne essenek abba a hibába, amit én is elkövettem kezdőként: Kérésre szívesen mérek 🙂
Ha néha elmegy a kedvük a gyengébb hónapok, esetleg a problémás vevők miatt, akkor se adják fel, érdemes itt maradni!

 

 

Kíváncsi vagy a korábbi interjúkra is?

PEP pro és kontra (szunda és kriszko-78)
PEP sorozat: A nagyágyúk (mucli és neszta)
PEP sorozat: A fórumozók (leposacsilla és zsani7702)
PEP sorozat: Profizmus a kezdetektől (domper27 és krisztina1971)
PEP sorozat: Minden ami gyerek (Babavar_hu és sutipok)
PEP sorozat: A vállalkozók (MiskeyS és olcsonmindent)

 

Hány forintból öltözhetsz fel a TeszVeszen?

Előbb-utóbb eljön az a pillanat egy nő életében, amikor elege lesz aktuális ruhatárából, és újítani szeretne. Ehhez viszont szükség van némi tőkére, ami sajnos nem áll mindig rendelkezésre. Ilyenkor jól jön néhány ötlet, hogy honnan szerezhetünk be elérhető áron, jó minőségű ruhákat. Kíváncsi voltam mekkora összegből tudnék a TeszVeszen tetőtől talpig felöltözni. Kizárólag fix áras (“Megveszem most”) aukciókból válogattam, tehát elképzelhető, hogy licitálással még ennél is jobb árakon szerezheted be gardróbod legújabb darabjait. A képen szereplő ruhadarabokra kattintva válogathatsz a jobbnál jobb aukciók közül. Kellemes vadászatot mindenkinek!

 


 

TeszVesz tippek: Partner adatainak lekérése

 

 

Ha már vásároltál vagy adtál el az oldalon, szinte biztosan kerültél olyan helyzetbe, hogy szükséged lett volna partnered adataira. Abban az esetben, ha nem ismered megfelelően a TeszVeszt, a helyzet bizony könnyen a postaládád lázas feltúrásáig, majd az “írjon ő először!” álláspontig fajulhatott. Az üzletkötés lehet meghiúsult, pedig a hasonló esetek kivédése Saját oldalon két módszerrel is biztosítva van. Lássuk, melyek ezek!

 

Minden eladott és vásárolt aukciód sorában találhatsz egy “További lehetőségek” menüt. Ha ráviszed az egeret, különböző lehetőségek jelennek meg. Attól függően, hogy mit keresel, itt látni fogsz egy “Eladó adatainak lekérése”, illetve egy “Vevő adatainak lekérése” linket. Ha rákattintasz, megjelenik az aukció megnevezése, valamint a partnered teszveszes felhasználóneve. Ha minden rendben van, két gomb közül választhatsz. A bal oldali “Megjelenítés” újbóli bejelentkezés után (erre biztonsági okok miatt van szükség) megmutatja a kért adatokat. A jobb oldali “Küldés e-mailben” pedig a postafiókodba küld egy levelet, mely tartalmaz minden szükséges információt.

 

A funkciónak a felsorolt megoldásokon kívül van saját menüpontja is! Ezt az Eladás fül alatt az Ajánlatok között találod. Ezen a helyen mindössze az érintett aukció azonosítójára (csak szám) és partnered felhasználónevére van szükség. Ha beírtad őket, itt is a már említett két gomb valamelyikére lehet kattintani.

 

Remélem ezúttal is segítségedre tudtam lenni! Sikeres aukciózást kívánok!

 

Féléves összesítő, hogy minden kéznél legyen

Mostanában egyre többször fordult elő a Fórumon, hogy olyan témákkal kapcsolatban tettetek fel kérdéseket, amikről korábban már szó volt itt a TeszVesz Blogon. Úgy gondoltam, hogy nagy segítség lesz, ha készítek nektek egy összefoglaló tartalomjegyzéket az elmúlt félév blogbejegyzéseiről.