Legfrissebb bejegyzések

Bosszúnegatív

Aki jártas az online aukciózásban, azonnal elhúzza a száját a bosszúnegatív szó hallatán. Léteznek azonban olyan felhasználók is, akik tapasztalatlanságuk miatt, vagy hatalmas szerencséjüknek köszönhetően értetlenkedve állnak a fogalom előtt. Számukra röviden megfogalmazva: a bosszúnegatív olyan értékelés, amit indokolatlanul és rosszindulattól vezérelve ad egyik felhasználó a másiknak.

 

Korábban nyílt egy topik a közösségi fórumon, ahol kifejezetten a bosszúnegatívé volt a főszerep. Nagyon sokan elmondták véleményüket erről a kényes témáról, ezúton is köszönöm Nekik! Többek között arról is beszélgettünk, hogy hogyan lehetne megelőzni, illetve ha már beszereztük, akkor hogyan dolgozzuk fel a kapott negatív értékelést.

 

Sok hozzászólás szerint a megfelelő kommunikáció és a türelem az, ami célravezető lehet egy problémás partnerrel szemben. Többen vélekedtek úgy, hogy ha higgadtan reagáltak volna a partner viselkedésére, akkor nagy valószínűséggel elkerülhették volna a rossz értékelést.

 

Természetesen előfordulhat olyan élethelyzet, hogy olyan vevővel vagy eladóval hoz minket össze a sors, akinél nem használ sem a szép beszéd, sem a türelem. Sajnos az interneten is vannak ilyen emberek ugyanúgy, mint a való életben. Ilyen esetekben képtelenség kivédeni, vagy megelőzni a bosszúnegatívot.

    Lássuk, milyen megoldásokat ajánlanak a tapasztalt felhasználók:

  • Legyünk türelmesek és udvariasak végig a kommunikáció során.
  • Segítsünk a partnernek, hiszen lehet, hogy még nagyon kezdő az aukciózás terén. Írjuk le neki, hogy mit miért teszünk és hogyan szabályos.
  • Van mód kivárni a 60 napos határidőt (ez idő után már nem adható értékelés), de így biztosan lemaradunk a jutalék visszaigényléséről.
  • Ha már nincs mit tennünk, akkor adjunk tényszerű és érzelmektől mentes értékelést.
  • Ne felejtsük el, hogy lehetőségünk van megválaszolni a kapott értékelést.
  • Dönthetünk úgy is, hogy inkább nem értékeljük a partnert, nehogy visszakapjuk a negatívot. De gondoljuk végig, hogy még mennyi becsületes felhasználó fog neki bedőlni csak azért, mert nem figyelmeztettük őket a negatív értékelés megadásával.

 

A Felhasználási feltételek kifejezetten tiltja a bosszúnegatív adását. Mégis nagyon nehéz helyzetben van a felhasználó és maga az oldal is, hiszen kívülállóként az eladás után lehetetlen eldönteni kinek, miben és miért volt igaza…

 

Ettől függetlenül egy negatív értékelés mindig rosszul érint egy becsületes teszveszest, főleg ha úgy érzi, igazságtalanul kapta. Valakit nagyon megvisel és csak napok múlva jön fel ismét az oldalra, de létezik olyan felhasználó is, aki csak megrándítja a vállát és tovább megy. Az utóbbi hozzáállás szerencsésebb, mert nem keseríti magát feleslegesen, hanem azokkal a vevőkkel foglalkozik tovább, akik megérdemlik a törődést. Szerencsére ők jóval többen vannak!

 

Olvasd el az összes hozzászólást a fórumon!
Olvas el a Felhasználási Feltételekben található idevágó leírást!

 

TeszVesz tippek: E-mail küldése vevőidnek

 

 

Folytatjuk sorozatunkat, ezen a héten a TeszVesz Segéd egyik nagyon hasznos funkciójával ismerkedhettek meg.

 

E-mail küldése vevőidnek:

 

Tudatni szeretnéd, hogy a csomagjaid feladásra kerültek? Finoman céloznál rá, hogy még nem kaptál értékelést? Ilyen, és hasonló problémákat is könnyen meg tudsz oldani a TeszVesz Segéddel. Ha még nem igényelted, kattints ide! A regisztráció egyszerű, díjmentes, és ha nem tetszik, bármikor vissza tudsz váltani Saját oldalad megszokott nézetére.

 

A küldendő e-maileket először létre kell hozni. Erre a Segéden belüli “Beállítások/Értesítések szerkesztése” menüpontban van lehetőséged. Itt 16 előre beépített és 5 üres sablont fogsz találni. A már készen levőket is tudod módosítani, sőt lehetőséged van visszahozni az alapértelmezett változatot.

 

Ha kiválasztottad a megfelelőt, csak kattints a megnevezésre és a rendszer automatikusan betölti azt. Látni fogod, hogy a tárgy és a szöveg is módosítható. A “További adat beillesztése” rész használatával fontos kódokat (pl. vevő neve, termék ára) tudsz beszúrni. Ez elsőre furának tűnik, ha azonban tudod, hogy minden <> jel közötti rész a szövegnek megfelelő adattá változik át a kiküldött levélben, már nem is olyan bonyolult.

 

A megszerkesztett értesítőt mentsd el. A kiküldésre, a Segéd “Tranzakciók/Eladtam” vagy “Befejezett” menüpontjaiból van lehetőség. Kattints az egyikre, jelöld ki az aukció(ka)t, majd nyomj rá a “küldése” ikonra. Válaszd ki a megfelelő sablont, és kattints a “Mehet” gombra!

 

Bonyolult? Leírva lehet. Ha azonban egyszer végigmész a lépéseken, akkor másodjára már biztosan nem fogod annak találni! Ráadásul rengeteg időt takaríthatsz meg vele. Tegyél egy próbát! Ha nem tetszik, a Segéd ide kattinva lemondható. De egyszerűbb, ha itt, vagy a TeszVesz Fórumban felteszed kérdéseid. Szívesen segítünk!

 

Föld napja

Föld napja

 

Évről évre megpróbálunk valami jót és hasznosat tenni ezen a napon környezetünk érdekében. Fát ültetünk, szemetet gyűjtünk, vagy egyszerűen csak otthon hagyjuk a kocsit, és kirándulunk egy nagyot a közeli erdőben. Pontosan húsz év telt el az első Föld napja óta, és az évek múlásával egyre jobban előtérbe kerül a hétköznapokban is a környezetvédelem fontossága. Kezdünk végre ráébredni arra, hogy nem csupán a mamutvállalatoktól és a politikától kell várni a csodát, mi magunk is sokat tehetünk bolygónk védelméért.
De mit tehet egy magyar család a mindennapokban a Föld megmentéséért?

 

Gyűjtsd a háztartási hulladékot szelektíven! Hidd el, nem olyan macerás, mint ahogyan elsőre hangzik. A lényeg, hogy más-más szemetesbe kerüljön a valódi szemét, illetve az a hulladék, amit majd később az utcákon levő szelektív kukákba dobhatunk. Otthonodban használj mindenhol energiatakarékos izzókat, hiszen sokkal kevesebb áramot fogyasztanak és hosszabb ideig bírják, mint a hagyományos izzók. Az évek múlásával, amikor új háztartási gépekre lesz szükséged, válaszd az A energiaosztályú mosógépet, hűtőt vagy mosogatógépet. Egyre több napelemes termék kerül piacra. Ne idegenkedj tőlük, használd ki bátran a nap energiáját!
Részesítsd előnyben az újratölthető akkumulátorokat, a hagyományos elemekkel szemben. Sok pénzt spórolhatsz velük, hiszen ha lemerülnek, nincs szükség újra. Már sokan áttértek az alternatív tisztító- és mosószerekre, próbáld ki Te is! Használj mindig természetes anyagokból készült kozmetikumokat. Ha van baba a családban, érdemes lehet kipróbálni az Európa-szerte közkedvelt mosható nadrágpelenkát. Amikor piacra vagy a boltba indulsz, mindig vigyél magaddal kosarat vagy bevásárlótáskát, hogy ne kelljen műanyag zacskót kérni a pénztárnál. Ha nem kell messzire menj, indulj gyalogosan vagy kerékpárral. Ezzel nemcsak a környezetednek, de magadnak is jót teszel.

 

És végül, de nem utolsó sorban meg kell említsem az aukciózást is, hiszen ha jobban átgondolod ez a tevékenység nagyon is környezetbarát. Nem dobod ki a szemétbe a számodra már kevésbé szeretett vagy használt tárgyakat, hanem odaadod egy másik embernek, akinek pont ezekre van szüksége. Tehát aukciózz bátran, ezzel csak jót teszel a Földnek! És nem csak április 22-én…

 

Kirándulj a TeszVesszel!


Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy végre megérkezett a jó idő! Több hete ácsingózunk a napsütés után, így kifogásoknak már nincs helye… Pakoljuk össze a családot, és irány a szabad levegő!

 

Teljesen mindegy, hogy gyalogosan vagy két keréken indulunk útra, a lényeg hogy végre kimozduljunk a négy fal közül! Hogy tényleg jól sikerüljön az aktív pihenés, szükség van némi előkészületre:
Elsőként találjuk ki a célt, és szerezzünk be az útvonalról minden szükséges információt. Ehhez használhatunk térképet, útikönyvet vagy GPS-t. Ha ritkán szoktunk kirándulni vagy gyerekekkel mennénk, akkor érdemesebb elsőre rövidebb túraszakaszt választani.

 

Ha kirándulni indulunk, mindig az időjárásnak megfelelően, rétegesen öltözködjünk. Az sem árt, ha mindez kényelmes és jól szellőző, legyen az nadrág, póló vagy akár pulóver. Tartsuk szem előtt, hogy nem divatbemutatóra készülünk, tehát a sminktáskát és a magassarkút nyugodt szívvel hagyjuk otthon!

 

A vérbeli természetjárók azt állítják, hogy egy túrához a bakancs a legfontosabb kellék. A lényeg, hogy kényelmes legyen és valamelyest vízálló. Egy minőségi lábbelivel könnyedén falhatjuk a kilométereket. Érdemes vízhatlan lábszárvédőt használni, így a magasabb, harmatos fű sem foghat ki rajtunk.

 

Egy jó hátizsák is nagy szolgálatot tehet a kirándulás alatt, főleg ha gyerekekkel indulunk útra. Készítsünk be megfelelő mennyiségű vizet és szendvicset, esetleg szőlőcukrot. Túlzásokba ne essünk, nem kell a fél hűtőt magunkkal cipelnünk!

 

Vegyük sorra azokat a kiránduláshoz való kiegészítőket. Ezekre ugyan nem biztos, hogy szükségünk lesz az út során, viszont ha mégsem visszük őket magunkkal, akkor bizony könnyen előfordulhat, hogy nagyon megbánjuk. Ilyenek lehetnek az alábbiak: napszemüveg, rovarriasztó, sapka, esőkabát, zseblámpa, gyufa, sebtapasz és naptej.

 

Mindenképpen pakoljuk el a fényképezőgépet, hogy az összes természeti szépséget megörökíthessünk, és persze, hogy a nagyszülőknek is előrukkolhassunk egy újabb unokás fényképalbummal. Ne felejtsük el előtte feltölteni az akkumulátorokat, és betenni a memóriakártyát a gépbe!

 

Ha esetleg kerékpárral indulunk útnak, gondoskodjunk a védőfelszerelésekről, (bukósisak, térdvédő stb.) és a pumpát se hagyjuk otthon!

 

Kattints ide, és töltsd le a turistajelzések leírását! Nyomtasd ki, és vigyétek magatokkal a kirándulásra! Jó szórakozást kívánok!

 

Ha most nem tudsz még csak gondolni sem a kirándulásra, mert éppen nyakig ülsz a munkában, akkor se keseredj el! Nem dőlt össze a világ, hiszen a jó idő még csak most fog igazán elkezdődni! Hmm… Már alig várom a nyáresti grillezéseket…

Akciós szállásajánlatok a TeszVeszen

Úgy gondoltuk, hogy sokkal könnyebb a választási lehetőség, ha tudjátok mire számíthattok!
Az alábbi táblázatban a következő napok akciós szállásajánlatait, ezen az oldalon pedig az aktuális vouchereket nézhetitek meg!

 

04.19

Hotel Aeroport Ságvár

4 fő 3 éjszaka

24.990 Ft

04.19

Erzsébet Hotel Hévíz

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

21.990 Ft

04.20

Walden Hotel Dobogókő

3 nap, 2 éjszaka, 2 felnőtt + 2 gyermek(12év)

19.990 Ft

04.20

Hotel Karos Spa Zalakaros

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

39.900 Ft

04.21

Park Hotel Ambrozia – Hajdúszoboszló

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

19.900 Ft

04.21

Hotel Aurum Hajdúszoboszló

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

39.900 Ft

04.22

Portré Hotel Kőszeg

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

17.990 Ft

04.22

Danubius Rába Győr

3 nap, 2 éjszaka, 2 felnőtt + 2 gyermek (12év)

23.990 Ft

04.23

Kishelikon Hotel Hévíz

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

29.900 Ft

04.23

Park Hotel Pelikán Szombathely

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

27.900 Ft

04.24

Hotel Lővér Sopron

3 nap, 2 éjszaka, 2 felnőtt + 2 gyermek (14év)

33.350 Ft

04.24

Fortuna Hajó Budapest

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

19.900 Ft

04.25

Majerik Hotel Hévíz

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

19.900 Ft

04.25

Hajnal Hotel Mezőkövesd

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

29.900 Ft

 

 

04.26

Gosztola Gyöngye

3 nap 2 éjszaka, 2 + 2 gyerek

29.990 Ft

04.26

Hotel Venus Zalakaros

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

24.990 Ft

04.27

Szidónia Kastélyszálló Röjtökmuzsaj

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

39.900 Ft

04.27

Kisrigó Apartman Gyulán

8 nap, 7 éjszaka, 4 fő részére

39.900 Ft

04.28

Park Hotel Hévíz

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

18.900 Ft

04.28

Hotel Kikelet Pécs

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

34.990 Ft

04.29

Lugas Hotel Nyíregyháza

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

31.990 Ft

04.29

Rudolf Hotel Hajdúszoboszló

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

19.990 Ft

04.30

Balneum Tiszafüred

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

39.900 Ft

04.30

Anna Grand Hotel Balatonfüred

3 nap, 2 éjszaka, 2 fő részére

39.999 Ft

05.01

Hotel Karos Spa Zalakaros

3 nap, 2 éjszaka, 2 felnőtt+ 2 gyermek

46.500 Ft

05.01

Danubius Bük

3 nap, 2 éjszaka, 2 felnőtt + 2 gyermek (6év)

49.990 Ft

05.02

Malagarden Siófok

3 nap, 2 éjszaka, 2 felnőtt + 2 gyermek

29.900 Ft

05.02

Hotel Aeroport Ságvár

3 nap 2 éjszaka 2 felnőtt + 2 gyermek

19.900 Ft

 

Fotópályázat nyertese

Fotópályázat nyertese bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Megvan az Év TeszVesz Közössége Fotópályázat győztese!
A nyertes fotó beküldője Ágota Keszthelyről. Nyereménye egy TeszVesz ajándékcsomag, amihez szívből gratulálunk!