Aukcióindítási tippek a fórumról

Mostanában találtál a TeszVeszre és azonnal beleszerettél az aukciózás világába? Még egy kicsit félsz az eladástól, de már nagyon szeretnéd magad kipróbálni? Nyugi, semmi gond, mindegyikünk így kezdte! Emlékszem az elsőnél nagyon ideges voltam és rettentően figyeltem arra, nehogy elszúrjak valamit, miközben csak az járt a fejemben, hogy de jó is lenne, ha pénzt tudnék csinálni a számomra már haszontalan dolgokból. Aztán kiderült, hogy mégsem figyeltem eléggé… Félreértelmeztem az opciókat (minimálár, zárt aukció, licitlépcső) és mint kiderült a termékleírásom is hagyott maga után némi kívánnivalót.

Szeretném, ha Neked jobban sikerülne az első aukcióindítás, ezért összegyűjtöttem néhány olyan tippet a TeszVesz Fórumról, amit tapasztalt eladók tanácsoltak a kezdők számára. Köszönet nekik: Stretfordend, puttonyos, brildiko, Zsu5, fokata, suzukimaruti, e9ohil, trendy17 és nuts3

Postaköltség

Lehet, hogy elsőre feleslegesnek tűnhet, de nagyban növelheted a licitálók számát, ha konkrétan tudják mennyi lesz a termék postaköltsége. Szerezz be egy mérleget és láss neki!
Postai díjszabás

Centis méretek

Sokan nem hagyatkoznak csupán a számozásra, hanem konkrétan centik alapján keresnek rá a ruhára vagy a cipőre. Ha ezek a mért adatok hiányoznak a termékleírásodból, akkor az ilyen kereséseknél nem dobja ki az aukciódat a rendszer, tehát potenciális vásárlókat vesztesz!
Cipő mérettáblázat

Az aukció címe

Minél több információ fér el az aukció címében, annál jobb. Ruházatnál írd be a méretet, gyerekruházatnál pedig a nemet is. Ne használj szlenget és fura jelzőket a címben, mert csak a helyet foglalja az értékes információtól! Pl.: gatyó helyett nadrág

Megfelelő alkategória

Figyelj, hogy az áruhoz legjobban passzoló alkategóriába kerüljön az aukciód! Eladásnál vedd igénybe a kategóriaajánlót!
Kategóriaajánló a termékfeltöltésnél

Őszinte termékleírás

Ha valami gubanc van az áruval, akkor ne csak fotóval illusztráld, hanem írd le, hogy konkrétan milyen hibáról van szó. Sok problémától megkímélheted magad, ha őszinte vagy a termékleírásban.

Termékfotók

Készíts sok termékfotót (min.8db) többféle nézetből! A legjobb képeket természetes fénynél tudod elkészíteni (ablakhoz közel). Még feltöltés előtt érdemes a fotókat a helyes nézetbe forgatni (jobb klikk az egérrel és elforgatás jobbra vagy balra), így nyaktörés nélkül láthatják portékádat a leendő vásárlóid.
Ruhafotózási tippek
Termékfotózási tippek

Egyéb jó tanácsok

Indíts egyszerre több aukciót (akár több oldalnyit is)! A vevők kedvelik a nagyobb választékot, több termék vásárlásával pedig spórolhatnak a postaköltségen is. Neked is jobb, mert növelheted az eladásaidat és kényelmesebb is, hiszen csak egyszer kell csomagolni és postára menni.

Az aukciókat próbáld úgy időzíteni, hogy az esti órákban, baba és gyerekholmiknál pedig kora délután legyen vége.

A TeszVeszen mindig kicsit előrébb járnak a vevők. Most augusztusban már az őszi, téli holmikat és az iskolai, óvodai kezdéshez keresik a dolgokat.

Mostantól ne dobd ki a kukoricapelyhes, müzlis és rizses dobozokat, mert első osztályú csomagolóanyag lehet belőlük!
Csomagolási ötletelés
Csomagolási ötletelés újra

Az aukcióindításnál felmerülő opciókról legközelebb olvashattok!

Addig is jó munkát és sikeres eladásokat kívánok!

Szerző: TeszVesz Tünde
Kategóriák: Hasznos linkek, Összes

Facebook hozzászólások

1 hozzászólás

 
  • vazila szerint:

    Mielött valamit vásárolni akarsz,nézz körül az interneten.Mert itt a piactéren már elavult,használt,garancia nélküli árukra is,van hogy az új árnál is többet tesznek fel.
    Csak egy példa,A Fuji fényképezőknél az S5-5700 sorozat már elavult gépeknek számítanak de drágábban teszik fel mint a ma kapható egyik legkorszerübb Fuji S 1600hd-t.A külömbség csak annyi mint a trabant és a merci között van.

Írd meg véleményed!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

A Felhasználási és adatvédelmi alapelvekben foglaltakat elolvastam, megértettem, és hozzászólásommal hozzájárulok ahhoz, hogy személyes adataimat a tájékoztatóban megjelölt célból az Extreme Digital-eMAG Kft. kezelje.