TeszVesz Eszperente Hetek összefoglaló

Izgalmas heteket tudhatunk magunk mögött, véget ért az eddigi legtöbb agytekervényt megmozgató versenyünk. A játék lényege dióhéjban: a résztvevőknek minimum 50 szavas vevőcsalogató szöveget kellett írniuk az aznapi ajándékot felajánló teszveszes partnerről. Mindezt eszperente (csupa „e” betűvel) nyelven és úgy megfogalmazva, hogy kitűnjön a többi közül, mert ez alkalommal nem Fortuna, hanem az aktuális partner választotta ki a győztest.

Ezzel a játékkal ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy szerettek játszani a TeszVeszen! Már az első napon több száz levél érkezett és a további három hét alatt sem volt időnk unatkozni. Rengeteg kellemes percet szereztetek nekünk, hiszen jobbnál jobb pályaművek kerültek ki a kezeitek közül. Összességében több mint 4000 pályázat érkezett be hozzánk! A legerősebb napon közel 800 volt, de a legkisebb forgalmú napon is 100 feletti levelet kaptunk Tőletek. A pályázatokban legsűrűbben a mely, eme, szerkezet, remek és kedves szavakat használtátok. A leghosszabb műben pedig több mint 700 szó szerepelt! Lássuk akkor kik lettek a legjobbak és milyen ajándékokkal jutalmazták őket partnereink:

időpont nyeremény felajánló nyertes
Január 24. Hordozható LCD tv OrionOutlet gonczyandi
Január 25. 30.000 Ft ajándékutalvány Órabolt gelsemium
Január 26. 20.000 Ft ajándékutalvány Illatarzenál vezso69
Január 27. Online angol távoktatás * E-katedra Kelaci
Január 28. Ajándékutalvány – Zalakaros Indul6unk lili7708
Január 31. 20.000 Ft ajándékutalvány Parkbútor Boszy0309
Február 1. Ab Circle Pro hasizomerősítő WS Teleshop kissmerle_v
Február 2. 20.000 Ft ajándékutalvány Aranydiszkont Vago_Zsuzsanna
Február 3. Nokia 2720 Fold Black mobiltelefon GSMLine enzsolcsaba
Február 4. 30.000 Ft ajándékutalvány BookHouse borsika80_t
Február 7. Ajándékutalvány – Prága alfatours jampipi
Február 8. Androidos tábla PC Neodigi Durufle
Február 9. Remek szerkezetek C-Sale amice55
Február 10. Ajándékutalvány – Kőszeg Indul6unk adriai_2008
Február 11. Verbatim külső winchester pcdiszkont gyz49

Több tucatnyian szálltatok harcba szinte naponta a nyereményekért, így nem volt egyszerű feladat eldönteni kié legyen a TeszVesz Eszperente Mester cím. Végül ivanbeata nyerte meg a kétszemélyes zalakarosi utazást, gratulálunk neki!

Mindeközben a Facebook rajongói oldalunkon is ment párhuzamosan a játék. Eszperente nyelven íródott futó aukciók versenyeztek egymással fáradhatatlanul, még hétvégén is! A legtöbb lájkot (tetszik) begyűjtő aukciók nyertesei kapták a teszveszes ajándékokat. Az üzenőfalra összesen 188 eszperente aukciót töltöttetek fel, a legkedveltebb aukció pedig 166 lájkot gyűjtött be a Facebookon. A legügyesebb eszperente aukció szerkesztők: borsika80_t, kolika1, Boszy0309, PetPartner, vizkrisz_t, noemi381, milandomi és szilvocska69.

Az Eszperente Hetek alatt egyértelművé vált számunkra, hogy rengeteg szellemes felhasználó használja a TeszVeszt. Köszönjük szépen minden résztvevőnek a kitartást és a lelkesedést, ami végigkísérte a játékot! Nemsokára olvashatjátok majd legjobb írásokat csokorba szedve itt a Teszvesz Blogon.

Szerző: TeszVesz Tünde
Kategóriák: Akció-játék, Összes

Facebook hozzászólások

Írd meg véleményed!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

A Felhasználási és adatvédelmi alapelvekben foglaltakat elolvastam, megértettem, és hozzászólásommal hozzájárulok ahhoz, hogy személyes adataimat a tájékoztatóban megjelölt célból az allegroup.hu Kft. kezelje.