DrJUGA a TeszVeszen

Február első napjaiban indult el az első DrJUGA aukció a TeszVeszen. Ez az esemény azért is különleges, mert ezek a professzionális készítmények eddig csak kozmetikai szalonok számára volt elérhetők. Most már bárki megvásárolhatja őket és használhatja otthonában.

 

Mivel a TeszVesz közönsége előtt most mutatkoznak be először a DrJUGA termékek, ezért megkértük Dr. Pap Juditot, aki DrJUGA kutatás-fejlesztési igazgatója és a cég alapítója, hogy segítsen nekünk az ismerkedésben, néhány kérdés megválaszolásával.

 

Kedves Judit!
Hatalmas választékban kaphatóak DrJUGA termékek a TeszVeszen. Kérem, segítsen nekünk a termékválasztásban.

 

Ön szerint mikortól létkérdés a mindennapos arcápolás egy nő életében?

A bőrápolást már teenager korban meg kell kezdeni. A legfontosabb a naponta rendszeresen végzett bőrtisztítás, hogy az egész napon át lerakódott szennyeződéseket, sót, baktériumokat, elhalt hámsejteket és sminket eltávolítsuk a bőr felületéről. Éjszaka is rakódik le a bőrre szennyeződés, faggyú és veríték formájában. Mindig a bőr típusának megfelelő lemosót és tonikot kell alkalmazni. Ezután következzen a bőr nedvességpótlása, erre alkalmasak a hidratáló készítmények. Ügyelni kell arra, hogy a száraz bőrűek gazdagabb textúrájú, míg a zsíros bőrűek könnyű krémet válasszanak. 25 éves kortól olyan készítményeket érdemes alkalmazni, melyek a bőr öregedését késleltető hatóanyagokat is tartalmaznak. A kor előrehaladtával bőrfeszesítő, ránctalanító készítmények használata ajánlott.

 

Melyik termékcsaládot ajánlaná azoknak az anyukáknak, aki mindig időhiányban szenvednek és csak néhány percük van önmagukra?

Az IVON termékcsaládot ajánlanám. A Nappali krém egyensúlyban tartja a bőr nedvességtartalmát, hidratálja, védi a bőrt a környezet káros hatásaitól. Ideális make-up alá. Az Éjszakai krém elősegíti a bőr regenerálódását. Reggelre a bőr kipihent, puha, sima, bársonyos lesz. A Rapid Peelinggel rendszeresen, heti 1-2 alkalommal végzett bőrradírozás csak néhány percet vesz igénybe. Elősegíti a bőrmegújulását, fiatalosan tartja a bőrt. A Szemkontúr zselé növényi hatóanyagokat tartalmaz. Nemcsak a szarkalábakat csökkenti, hanem a szem körüli táskákat, karikákat is halványítja. Extra tipp: 5 perces szépségkúra Quick Lifting maszkkal. Bőrsimító és hidratáló hatása az alkalmazáskor azonnal jelentkezik. A fáradt arcbőr szemmel láthatóan frissebb lesz, érezhetően feszesebbé, rugalmasabbá válik, visszanyeri egészséges kinézetét.

 

Hány éves kortól érdemes a ránctalanító kozmetikumok használata?

Bőrtípustól és életmódtól függően a ráncok megjelenésében egyénenként elég nagy eltérések mutatkozhatnak. Általánosságban elmondható, hogy a száraz, vízhiányos bőrökön, dohányosokon, helytelen táplálkozás következtében, szabadban sokat tartózkodó egyéneken előbb jelennek meg a ráncok. A ránctalanító kozmetikumok használatát 30 éves korban érdemes megkezdeni (e célra kiválóan alkalmas az Oxy-Vital-T kozmetikum család), 40 éves kortól pedig kifejezetten ajánlott használatuk. Ekkortól csökken a bőr regenerálódó képessége, a bőr kezd elvékonyodni, az elasztikus és kollagén rostok száma csökken, a bőr veszít rugalmasságából, a ráncok mélyülnek. Különösen ajánlom a koncentrált hatóanyag-tartalmú bőrápoló szérumainkat (Cell-Repair, AEC Micro, Coenzym Q10, Ceramide-Liposomes, Lipocoll-E, Placental Enzymes). Ezekkel évente kétszer érdemes egy-egy fiatalító kúrát tartani.

 

Már csak pár hét és nőnap. Ön szerint melyik DrJUGA termék ajándékozásával arathatják a férfiak a legnagyobb sikert a hölgyeknél?

Nehéz egy terméket kiemelni, mert igen széles a választék. Azonban minden bőrnek szüksége van kielégítő hidratálásra. Ezért a 24 órás intenzív hidratáló krémünk a BIO-EPO PLUS minden bőrnek igazi “oázis”. Ezzel nem lehet melléfogni. Ha pedig szeretné, hogy partnere még elbűvölőbb legyen az esti program előtt, lepje meg a Jégmaszk készítményünkkel. Hűsítő hatása felér egy “jeges arcfürdő” frissítő erejével. Néhány perc alatt megszünteti a bőrön a fáradtság jeleit, az arc újra frissnek, kipihentnek hat.

 

Ha a DrJUGA termékeket használom, akkor megspórolhatom a kozmetikust?

Minden bőrnek szüksége van bizonyos időközönként egy jól képzett és megfelelő szaktudással rendelkező kozmetikus segítségére, aki a bőr feltérképezését követően, a bőr igényeinek legmegfelelőbb, egyénre szabott kezelést végzi. A DrJUGA termékek használatával a bőr két kezelés között tökéletesen karbantartható.

 

Kedves Judit, köszönjük az interjút!
Amint látjátok, nagyon fontos a mindennapos arctisztítás és az életkorunknak megfelelő bőrápolás.
Irány a DrJUGA termékoldal!
A nézelődés közben ne felejtsük el a DrJUGA NYEREMÉNYJÁTÉKOT!
A részvétel pofonegyszerű! Csak vásárolnod kell bármilyen DrJUGA kozmetikumot és azonnal bekerülsz a lehetséges nyertesek közé.
A játék pontos leírását és a megnyerhető díjak listáját itt olvashatod bővebben!

 

Szerző: TeszVesz Tünde
Cimkék:
Kategóriák: Nincs kategorizálva

Facebook hozzászólások

Írd meg véleményed!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

A Felhasználási és adatvédelmi alapelvekben foglaltakat elolvastam, megértettem, és hozzászólásommal hozzájárulok ahhoz, hogy személyes adataimat a tájékoztatóban megjelölt célból az Extreme Digital-eMAG Kft. kezelje.