Kik látogatják a TeszVeszt?

Eljött ez a nap is, amire talán már régen rászolgáltunk. Végre mi is saját bloggal rendelkező oldallá lettünk, mint minden valamirevaló rendes aukciós oldal. Természetesen nem kizárólag azért született meg ez az ötlet, hogy ne lógjunk ki a sorból, hanem inkább azért hogy ellássunk bennetek jó néhány hasznos információval. Lássuk először azokat az infókat, amiktől sokkal okosabbak nem leszünk, viszont végre kapunk valamiféle képet az oldal látogatóiról.


Elsőnek itt megnézhetitek azokat a városokat, ahonnan a legtöbben landolnak az oldalra. Ezen a képen most az első húsz helyezettet láthatjátok és el kell mondjam van két fantasztikusan kiemelkedő város, akik méretükhöz képest szinte ugyanolyan látogatottsággal vettek részt, mint a közel száz és kétszázezres lakosságú városok. A két város:Komárom és Paks! Ezek a városkák még a húszezres lélekszámot sem érik el, mégis az elsők között végeztek! : ) Ha ráviszed az egeret a városokra, megláthatod a helyezéseket. Azt is nagyon talányos, hogy láthatóan többen kíváncsiak a teszveszre a keleti országrészben. Ha rájönnétek a megoldásra, kérlek benneteket, hogy osszátok meg velünk.


A következő diagramokból leolvashatjuk a már régóta sejtett eredményt, miszerint sokkal több nő látogatja az oldalt, mint férfi. Az életkor szerinti megoszlás is érdekes. Nem gondoltam volna, hogy 15 év alattiak is érdeklődnek a teszvesz iránt, viszont azt már igen, hogy a 30-35 éves korosztályból vannak a legtöbben. Valószínűleg nekik a legérzékenyebbek a szenzoraik az online lehetőségek kihasználására.

Szerző: TeszVesz Tünde
Kategóriák: Ajánló

Facebook hozzászólások

43 hozzászólás

 
  • Mercike30 szerint:

    Elso 🙂
    A kulfoldon elo felhasznalok is jelezve lesznek majd?

  • jumping73 szerint:

    🙂 Megnyugodtam, hogy az első 20-ban Dújv. is benne van! 🙂

    Az új designe király, picit szerintem a technikai hibák kiküszöbölése előbbre való lenne mondjuk… 😛

  • rentiel szerint:

    Második 🙂

    Akkor itt is: biztosan sok érdeklődő lenne a legkeresettebb keresőszavak statisztikájára 🙂

  • teszvesztunde szerint:

    Szia rentiel! értem a célzást, feljegyeztem a listára. 😉
    Csalódtam is volna ha nem dobja fel valaki.. 😀

  • hupisz szerint:

    Harmadik 🙂
    Semmi extra,csak gondoltam bekerüljek a köztudatba 😀

  • KacsaBogi szerint:

    remélem a sok hiba a régi külsővel együtt tűnik el 🙂
    minden esetre, örülök, hogy fejlődünk 😀

  • Bedhy szerint:

    Negyedik???
    Ezt jól elrontottam..:)
    Nem baj amott én vagyok az első..:D
    A köztudat,suzika..jól csinálod! 😀

  • suzika_ui szerint:

    Bedhy 🙂
    Mit csinálok jól? Teeee
    Megvallom bünöm! Ma beléptem és nagyon-nagyon tettszett a külső!:D
    Adminok!
    Gratula

  • teszvesztunde szerint:

    Látom jókedvetek a régi! 😀

  • csontmuki75 szerint:

    Nnnnnnna, akkor ide is: “Azt is nagyon talányos, hogy láthatóan többen kíváncsiak a teszveszre a keleti országrészben. Ha rájönnétek a megoldásra, kérlek benneteket, hogy osszátok meg velünk.”
    Talán azért, mert ott sokkal-sokkal szegényebbek az emberek…

  • kekitti szerint:

    Igazatok van..én is a keleti országrészhez tartozom.
    Ettől függetlenül imádom a tesz-veszt 🙂
    A kisebbik Lányom 3,5 éves. A bölcsiben is és mostmár az oviban is mindig el voltak/vannak ájulva az ovónénik a Lányom ruháitól.
    De vettem már sok egyéb dolgot is, ami új, de olcsóbb, mint a boltban..és nincs utánajárás, benzinköltség..
    Csak a posta ne lenne ilyen “drága”.
    Hát ennyi..Sziasztok 🙂
    Jó leskelődést:)
    kekitti

  • agi2281 szerint:

    Egyetertek az elottem szoloval. A keleti orszagresz sokkal szegenyebb. A Tesz-Vesz sajnos meg mindig, az olcso hasznaltruhaval van a koztudatban ! Ezen az imagen valtoztatni kellene valahogy!

  • teszvesztunde szerint:

    Szia agi2281! Valószínűleg igazatok lehet a keleti országrésszel kapcsolatban, de azt azért cáfolnám hogy a TeszVesz az olcsó használtruhával lenne bent a köztudatban. Szerintem inkább a “nőcis” aukciós oldalként tartanak minket számon. 😀

  • milandomi szerint:

    Azért lehet itt mást is kapni 🙂 Bár tény,hogy a kismamáknak ez hatalmas segítség,mi is sok szép dolgot vásároltunk már itt a babánknak.Nagyon jó ötlet a teszvesz blog,igazán tetszik,mint ahogy új külsőt kap a lap,jó ötlet volt a szerencseóra is!Csak így tovább! 🙂

  • rentiel szerint:

    Jó reggelt!

    Az nlcafe.aukcio.hu és társai is változnak? 🙂

  • Timi05 szerint:

    Szfvár 7.? Aztaaa. Bárcsak eladó is lenne ennyi, nem csak nézelődő 🙂
    Az őszi nagy megújuláshoz pedig gratulálok!

  • teszvesztunde szerint:

    Szia Timi05! Itt a látogatókról van szó, amibe természetesen a nézelődőkön kívül az eladók is hozzátartoznak. 🙂

  • Timi05 szerint:

    Szia teszvesztunde 🙂

    Akkor én vagyok a béna, hogy ritkán találok csak a városomban megfelelő terméket 🙂

  • hidas1969 szerint:

    Sziasztok! Na…még jó,hogy jártam az aukciózásba 🙂 Látom,azért alakul a teszi,és elgondolkodom,hogy teszek fel egy pár cuccost is a közel jövőben :)Sok sikert továbbra is! Na meg jó munkát! 🙂 😉

  • teszvesztunde szerint:

    Szia hidas1969! Ugye most viccelsz? Csak nem azt akarod mondani, hogy egy iciripiciri aukciót sem indítottál a szerencseórákban?! 😀

  • hidas1969 szerint:

    Szia teszvesztunde!…képzeld,voltam olyan lökött,hogy addig vacilláltam a gondolattal,hogy nem sikerült egy iciri piciri sem 😀 😉 …na mindegy,majd jövőre,ha lesz ilyen :DDD

  • Ildi7306 szerint:

    2. hely szuper!!!!!!!!!

  • aranycsillag szerint:

    Helló.Nagyon tetszik,de….Valóban lehetne egy kicsit vidámabb színű a fej léc.Bocs de a szürke nem egy vidám szín.A kérdések és válaszok valóban lehetnének a termék oldalon.Bár eddig is tetszett,most még jobb lett. Köszönjük.

  • Zulfikar szerint:

    Hello!
    Többekhez csatlakozva én sem bánnám ha látnám a kérdéseket a terméklapon! Esetleg nem kérdezném meg ugyanazt feleslegesen!
    Amúgyformán tetszik, de a végleges véleményem majd a használat során….

  • suzika_ui szerint:

    A mai napom szuperul indult 😀
    Beléptem és az új arculat fogadott. Nagyon klassz lett 😀
    Köszönjük, sok sikert a továbbiakhoz 😀

  • p_krisztina szerint:

    Naaagyon tetszik! 🙂 Olyan érzést kelt mintha kitágult volna, mint amikor a mintás lufit felfújják, eddig is látszott a minta, de most pompázik.

  • cafemano szerint:

    Összességében tetszik, csak egyvalami nem jön be az új dizájnnal 🙁

    Eddig, ha megnyitottam az oldalt, akkor pont a szemközpontban voltak a főoldali kiemelt hírdetések. Ha egy-egy ígéreteset láttam, akkor megnéztem. Most az új külsővel ez a lap aljára került, és valószínű, hogy nem fogok legörgetni, hogy rájuk pillantsak. Célirányosan meg nem szoktam megnézni a főoldali kiemeléssel indított aukciókat.
    Úgyhogy valószínűleg többet nem is fogok élni a főoldali kiemeléssel, mert a számomra elvesztette a reklámértékét. Biztos lustaság ez a részemről, de a régi főoldalon szinte adta magát, hogy legalább egyet megnézzek közülük. Mostantól valószínűleg rögtön megyek majd fórumozni.

    De amúgy tetszik 😀

  • mobilosok szerint:

    Engem az érdekelne hogy én nem találom vagy tényleg nem lehet egy aukciót zártra rakni?

    Üdv

  • teszvesztunde szerint:

    Dehogynem, ugyanúgy ahogyan eddig. 🙂
    Futó aukció –> aukció változtatása –> privát aukció beállítása
    Remélem erre gondoltál! 🙂

  • mobilosok szerint:

    Igen köszi csak kicsit megkeveredtem. 🙂

  • eddina szerint:

    Nagyon jó, tetszik!

  • alilla77 szerint:

    Na hát én csak gratulálni tudok!
    Eddig is szerettem az oldal megjelenését, de most még jobb. Szerintem a színek változása miatt még kontrasztosabb, áttekinthetőbb!
    Üdv!

  • cite_19 szerint:

    Az új külsővel jött az áremelés is?Már nem tudok 14 napra listázni,a leghosszabb választható 10 napos,így 10 naponta fizetek 5 forintot,nem 14 naponta….erről nem kaptam értesítést.
    Amúgy tetszik az új design!

  • teszvesztunde szerint:

    Kedves cite 19!
    Kérlek nézd meg…
    http://kepfeltoltes.hu/091006/00_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    Most készítettem,már az új dizájnnal.Várom válaszod!

  • molokaika szerint:

    Jessszum!Én azt se merem leírni,h erről a blogról nem tudtam 😀
    Meg kell szokni!Jó,h lehet választani miként jelenjenek meg az aukciók,én vaksi vagyok és jó a nagyobb kép!!! 😀

  • zoltan35 szerint:

    Nem látom egyben az oldalt, és ez nagyon rossz!!!! :(((( Egyébként nagyon tetszik az új forma!

  • teszvesztunde szerint:

    Szia zoltan35! Ctrl gomb és az egeret görgetni. Ha túl kicsinek találnád a betűket, akkor felül a menüsorban “Nézet” –> “Nagyítás” –> “Csak a szöveg nagyítása” 🙂

  • csika76 szerint:

    Sziasztok!
    Tényleg szép lett az új külső igazán trendi!
    Nekem csak az problémám,hogy a termékkel kapcsolatos kérdéseket,
    nem tudom megnyitni és a fórumot sem!
    Tudna valaki segíteni!köszi

  • teszvesztunde szerint:

    Szia! Milyen böngészőt használsz? Az IE szokott szórakozni sajnos, itt legtöbben a Mozillát használjuk időnkénti süti törölgetéssel. 😉

  • csika76 szerint:

    Szia!
    Én is a Mozillát használom,
    Sajnos nem vagyok képben ,hogy mi az a süti törölgetés,
    még nem volt ilyen problémám tökéletesen működött eddig minden
    funkció!
    Ha leírnád ,hogy mit kell ilyenkor pontosan csinálni akkor megköszönném!
    Üdv.!

  • teszvesztunde szerint:

    Szia ! Talán a legegyszerűbb, ha itt megnézed. 🙂
    http://www.youtube.com/watch?v=LrPCyZkpFaA

  • csika76 szerint:

    Szia teszvesztunde!
    Köszönöm a segítséget, így már értem és sikerült is a süti törölgetés!
    További kellemes hétvégét!

  • vargagy1 szerint:

    Szeretném megtudni, mint vevő, hogy mi lehet az okat, hogy napok óta nem tudok az eladó válaszára, további kérdést feltenni többszöri bejelentkezés után sem enged be, csak a főoldal jön be.
    Köszönöm a választ: Gyöngyi

Írd meg véleményed!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

A Felhasználási és adatvédelmi alapelvekben foglaltakat elolvastam, megértettem, és hozzászólásommal hozzájárulok ahhoz, hogy személyes adataimat a tájékoztatóban megjelölt célból az Extreme Digital-eMAG Kft. kezelje.